Oldal kiválasztása

Klasszikusok a parton

Szerző: | 2016-07-15.

Nyáresti komolyzenei koncertek a városban.

Két héten át minden nap klasszikus hangversenyek a Gyógy téren felállított színpadon. A több balatoni települést is érintő rendezvénysorozat keretében 14 hangversenyt adnak majd a Cimbora című televíziós műsorból kinőtt művészeti táborok egykori résztvevői, ma már neves zenészek és muzsikusbarátaik.

A programsorozat nyitó koncertje július 25-én lesz.
A KLASSZ a pARTon sorozatban színpadra lép Füreden mások mellett Érdi Tamás zongoraművész, fellép a Demel Eszter által vezényelt veszprémi Gárdonyi Zoltán Kamarazenekar, koncertet ad az Eckhardt Quartet és az Accord Quartet, színpadra állnak a MOL Tehetségtámogató Program nyertesei és felcsendül Mozart: Varázsfuvola operája is, Kertesi Ingrid, Gulyás Dénes és tanítványaik előadásában.
– Sorstársaimnak és zenésztársaimnak üzenem, hogy le lehet győzni a lehetetlent. Ezt példázza ez a fesztivál – vélekedett Érdi Tamás zongoraművész, aki a rendezvénysorozat arca is egyben.

Részletes program itt.

Latorcai Csaba, helyettes államtitkár a Vitorlás Étterem teraszán tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Cimbora Alapítvány fesztiválja kitűnő alkalom arra, hogy a hazai klasszikus zenei tehetségek bemutatkozhassanak nagyobb közönség előtt.
– A Balatonnál egymást érik a könnyűzenei fesztiválok, egy egész fesztivállánc alakult ki, de a kínálatból eddig hiányzott a komolyzene. Ezt az űrt tölti ki a Klassz a parton sorozat, amely közelebb hozza az emberekhez a klasszikus zenét, sőt még az aktív zenélés iránt is felkeltheti a vágyat – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Bóka István polgármester kiemelte: az ország talán legszebb helyein rendezik meg a fesztivál koncertjeit, a város büszke rá, hogy házigazdája lehet ennek a nagy régiós rendezvénynek. Igenis van helye a parton az igényes és szórakoztató komolyzenének – fogalmazott a polgármester.

A zene gyógyító erejű, különösen igaz ez Mozartra, ezért a Varázsfuvola című művéből adnak majd elő részleteket a rendezvény keretében – tette hozzá Gulyás Dénes operaénekes.

– Minden korosztályt igyekszünk felvonultatni a rendezvényen. Igazi kamara fesztivált sikerült összehoznunk, amelynek a koncertjei ezúttal Füreden egy új helyszínen a Gyógy téren lesznek hallhatók – mondta É. Szabó Márta, a rendezvény producere, aki hozzátette: Füreden a Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar flashmobjával kezdődik majd a fesztivál.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
Február

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004