Oldal kiválasztása

Verselés a Kiserdőben – Kulturális hétvége

Szerző: | 2016-11-08.

Könyvbemutató, koncertek, versmondó verseny és közös szavalás a Kiserdőben – háromnapos hétvégi programmal ünneplik a városban a Magyar Nyelv Napját.

A magyar nyelv árnyaltságát és játékosságát hangsúlyozza irodalmi rendezvények, zene és gyermekprogramok segítségével, a november 11-13. között tartandó programsorozat.

Idén is stílusosan a Kiserdőben rendezendő közös versmondás adja meg az alaphangot. Több száz fiatal gyűlik össze az egykori kőszínház oszlopainál, hogy Debrecen, Gyula, Kecskemét, Komárom, Szolnok, Vác, és több határon túli iskola diákjaival egy időben szavalják el Kisfaludy Sándor néhány verssorát. A közös versmondás varázsát már évek óta megidézik a Kiserdőben, mert „Hol irodalom van, ott irodalom van, előszivárog DNS-ből vagy honnan.”

Nyelvi vetélkedők, játékos szókirakó várja az érdeklődőket, este pedig Ugron Zsolna erdélyi író Hollóasszony című regényét mutatják be.

Szombaton rendezik meg a Kisfaludy Sándor versmondó versenyt, amelyet az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hirdetett meg az önkormányzattal közösen. Bemutatják a Tempevölgy folyóirat legfrissebb számát, és koncertezik Németh Viktor dalszerző, gitáros-énekes, aki több stílusban zenél és komponál, de Cseh Tamás dalfeldolgozásairól is ismert. A napot Vastag Richárd élő népzenés táncháza zárja.
Vasárnap ünnepi istentisztelettel zárul a rendezvénysorozat, amelynek teljes programja itt olvasható.

Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává, ugyanis 1844-ben ezen a napon tette az országban hivatalos nyelvvé a magyart a reformkori országgyűlés.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2024 >
április 22 - április 28
  • 22
    Nincsenek események
  • 23

    Széder este

    18:00 -20:00
    2024.04.23
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Zsidó húsvét.

  • 24

    Parker Jazz Club

    19:00 -22:00
    2024.04.24
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Jazz koncertek.

  • 25
    Nincsenek események
  • 26

    Vágó Ilona: Az én világom

    17:00 -19:00
    2024.04.26
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kiállításmegnyitó.

  • 27

    Test/esetek

    10:00 -19:00
    2024.04.27
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 3-5.
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 3-5.

    Fotókiállítás.

    Kutyabarát közpark avatása

    11:00 -14:00
    2024.04.27
    Balatonfüred, Lapostelki út
    Balatonfüred, Lapostelki út

    Ünnepélyes átadó, programok.

    Ne most, drágám

    19:00 -21:00
    2024.04.27
    Balatonfüred, Huray utca 3.
    Balatonfüred, Huray utca 3.

    Vígjáték.

  • 28

    Sarkvidék vonzásában

    16:00 -18:00
    2024.04.28
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Vasárnapi vizit.

    Zeneiskolai koncert

    17:00 -19:00
    2024.04.28
    Balatonfüred, Huray utca 3.
    Balatonfüred, Huray utca 3.

    Művészeti csoportok hangversenye.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004