Oldal kiválasztása

Csontvázak Füreden

Szerző: | 2017-01-16.

Középkori temetkezési helyre leltek az egykori zsinagóga műemléki épületének felújításakor. Az ásatások során az emberi csontvázak mellett egy-egy használati tárgy is előkerült.

Régészeti felügyelet mellett kezdődött meg az egykori zsinagóga felújítása, a földmunkák során kerültek elő az emberi csontok, némelyik alig hatvan centi mélyen volt a földben.
– A talált csontok antropológiai vizsgálata után lehet majd igazán pontos információkat mondani, de annyi biztos, hogy a középkori temető maradványaira leltünk.  Egyelőre az egykori templom keleti, déli és északi oldalán találtunk csontokat, vélhetően a temető körbevette a templomot. A csontok mellett feltártunk egy 13. századból való pénzérmét, egy gyűrűt, egy sarkantyú töredéket és sírboltozatot is – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Nagy Szabolcs Balázs, a Laczkó Dezső Múzeum régésze.

A szakember hozzátette: nem ismert az egykori középkori templom pontos elhelyezkedése és mérete sem, az eddigi munkálatok alapján azonban az valószínűsíthető, hogy a jelenlegi épületnél kisebb területet foglalt el.
– A nagy becsben tartottakat a templomban temették el, így várhatóan a templom alatt is találunk majd csontokat – mondta Nagy Szabolcs Balázs.

A régészeti leletek feltárása nem akadályozza a megkezdett beruházást, az a tervek szerint halad, az átadó májusra várható.

A műemlék épület alapja a középkori Füred falu temploma volt, amelyet Szent Margit tiszteletére építettek. Első említése egy 1267-ben kiadott oklevélből ismert. A templomot fordulatos és tragikus története során többször is újjáépítették. 1855-ben az épületet a reformátusok eladták a füredi zsidó hitközségnek, egészen 1944-ig működött zsinagógaként. Sorsa a második világháború utáni vidéki zsinagógákéval osztozott: a benne őrzött tóra tekercseket elvitték, megszűnt szakrális funkciója. Az 50-es, 60-as években hajógyári raktárként, garázsként használták, majd 1991-ben magánkézbe került, étteremként működött, az elmúlt években azonban magára hagyatva, üresen állt.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Bajcsy Zsilinszky utcában található egykori zsinagóga, az EGT Alapok Kulturális és természeti örökség programjának keretében 200 milliós beruházás révén új kulturális és közösségi funkciót kap, egy modern, állandó kiállítás nyílik az épületben.

Az állandó kiállítás a zsidó származású Nobel-díjas tudósokat mutatja majd be, az épület felső szintjén a zsidóság tudományos és technikai kultúráját bemutató interaktív tematikus kiállítás lesz látható, az alsó térben pedig egy iskolai osztályt is befogadni képes, többcélú múzeumpedagógiai helyiséget alakítanak ki. Részletek itt.

 

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
Március
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004