Oldal kiválasztása

Jókai Napok – Kultusz gasztronómiával

Szerző: | 2017-04-29.

Könnyedség és szellemiség avagy Jókai Napok a városhoz több szállal kötődő romantikus író szellemében. Irodalom, reformkori séta, a szenvedélyes író életének megidézése, gálaest, és az elmaradhatatlan gasztronómiai parti a hangulatos Koloska völgyben: idén is megfőzték Jókait.

– Jókai egyike azon kevés magyar íróknak, akinek kultusza már életében kialakult. Kereken 160 évvel ezelőtt villát vásárolt Füreden, később több jelentős művét itt írta. Most is itt van közöttünk, hiszen az itt élők szeretettel és elkötelezettséggel ápolják szellemi örökségét – fogalmazott Bóka István, polgármester, az író egykori villájának udvarán rendezett hagyományos ünnepségen.

Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a Jókai-napok egy mindenkit megszólító összművészeti élménycsomag. A Jókai Emlékház egy fontos kultuszhely, szilárd és megkérdőjelezhetetlen fogódzó a magyar identitásunk megőrzésében – mondta.

Fotógaléria, katt a kis képre.

A rendezvény díszvendége, Győr városa képviseletében, Somogyi Tivadar, alpolgármester hangsúlyozta: Balatonfüred Győrhöz hasonlóan a kultúra, a tánc, a zene városa. – Nem véletlen, hogy Jókai itt élte aranykorát, és az sem véletlen, hogy Füreddel kulturális együttműködési megállapodást kötünk, hiszen hasonlóan gondolkodunk a kultúráról – vélekedett az alpolgármester.

A nagy, klasszikus írónak állított ismét emléket a város a hagyományos Jókai Napokkal. Az ünnepségen Villányi László költő mondta el Sziget című versét.
Az idei rendezvény újdonsága, hogy ezúttal bárki bepillantást kaphat Arany János és Jókai közötti levélváltásba. Az ország egyik legkorszerűbb látványvilágú múzeumában a Jókai Emlékházban egy hónapig lesz látható a tizenhét eredeti dokumentum.

A ceremóniát követően Villányi László, a Győri Műhely főszerkesztője mutatta be a vidéki irodalmi folyóiratot a Bergmann Cukrászdában. A nosztalgiázást kedvelők reformkori sétán vehettek részt, megelevenedett a Jókai Emlékház, hiszen az író és felesége, Laborfalvi Róza visszatért a falak közé, majd sétára is invitálta az érdeklődőket. Szörényi László irodalomtörténész pedig a filológia felől igyekezett megközelíteni a két nagy író, Arany és Jókai kapcsolatát.
A gálaesten a Győri Filharmonikusok adtak koncertet az Anna Grand Hotelben.

Fotógaléria a Jókai-bableves főzőversenyről, katt a kis képre.

A rendezvény másnapján, szombaton, a gasztronómiáé volt a főszerep. A Koloska-völgyben mintegy negyven csapat állt neki a Jókai-bableves főzésének. Kora reggel előkerültek a bográcsok, délben már szinte megtelt a völgy, mindenki kóstolni igyekezett a főztökből. A jó hangulat, ezúttal sem maradt el.

 

A városhoz híven más programok is várják az idelátogatókat. A május múzeumi majálissal kezdődik, itt a vurstli helyett koncertek, tárlatvezetések, művészeti foglalkozások kötik le a parti sétálásban már megfáradtak figyelmét.

Május 6-án pedig veterán autók szépségversenye lesz, amikor is a Tagore sétányra vörös szőnyegen gördülnek be az ipari formatervezés remekei.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004