Oldal kiválasztása

Jó játékkal bronzérem

Szerző: | 2018-04-15.

A férfi kézilabda Magyar Kupa bronzmeccsén Balatonfüred csapata magabiztos győzelmet aratott Csurgó felett. A 31–25-re megnyert mérkőzéssel a füredi csapat megszerezte története harmadik Magyar Kupa-bronzát.

A Debrecenben játszott elődöntőkben mindkét csapat a papírformának megfelelően kikapott ellenfelétől. A balatonfüredieket a Veszprém verte 38–22-re, a Csurgót a Szeged győzte le 37–17-re.

A bronzmérkőzésen a BKSE nem sok esélyt adott ellenfelének. A Csurgó csak az első tíz percben tudott ellenállni a füredi rohamoknak, ekkor még egál volt a mérkőzés. Az első félidő második felében elsősorban a 19 éves Szita Zoltán és Stanislav Kaspárek vezérletével, valamint Fazekas Nándor remek védéseinek köszönhetően fokozatosan leszakította ellenfelét a Füred, a szünetben már hat gólos előnnyel mehettek pihenni.

Csoknyai István csapata a második félidőben is jól védekezett és támadott, volt olyan periódusa a meccsnek, amikor kilenc góllal is vezettek a csurgóiak ellen. Végül 31–25-re győzött a Balatonfüred, megszerezve ezzel története harmadik Magyar Kupa-bronzát.

A mérkőzés után a csapat vezetőedzője, Csoknyai István azt nyilatkozta: ezzel az eredménnyel kihozták a keretből a maximumot. – Végig kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtottunk a bronzmeccsen, óriási eredmény ez számunkra. Köszönjük a szurkolók támogatását – mondta az edző.

Fotó: Török Attila

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2018 >
december 03 - december 09
  • 03

    Gyermekkönyvhét

    10:00 -17:00
    2018.12.03-2018.12.08
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.

    Könyvekről gyerekeknek.

  • 04
    Nincsenek események
  • 05
    Nincsenek események
  • 06
    Nincsenek események
  • 07

    Tárlatvezetés

    16:00 -17:00
    2018.12.07
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Lesznai Anna és Zoób Kati közös kiállítása.

    Zenében szövődő emlékezet

    17:00 -19:00
    2018.12.07
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Beszélgetés Zsédával.

  • 08

    Balatonfüred az I. világháborúban

    16:00 -18:00
    2018.12.08
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 3.
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 3.

    Könyvbemutató.

  • 09

    Hanuka

    17:00 -19:00
    2018.12.09
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Ünnep és gyertyagyújtás.

    Jótékonysági koncert

    18:00 -20:00
    2018.12.09
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.

    Adventi hangverseny.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004