Oldal kiválasztása

Olimpiai bajnok 100 forintért futott

Szerző: | 2018-04-22.

Több ezren álltak rajthoz a Maratonman versenyen. Szilágyi Áron, London és Rio olimpiai bajnok kardozója is versenyzett. Különböző távokon lehetett nevezni a versenyen, amelyen az indulók minden megtett kilométerrel 100 forintot gyűjtöttek a Szívkórháznak.

A futók összegyűjtötte mintegy hárommillió forintból, amit a Generali alapítványa adományoz az intézménynek, betegemelő gépeket vásárolnak majd a Szívkórház számára.

A szinte nyári melegben több ezren álltak rajthoz a Generali Runner’s World Run futóversenyen. Szilágyi Áron mellett a futók között volt a füredi kötődésű Mádai Vivien, valamint a bicskei, a komádi és a soproni gyermekotthon lakói is, akik életük első versenyén indultak a hírességek társaságában.

A legrövidebb táv (6,2 kilométer) a Vitorlás térről indult, a régi Tihanyi úton volt a fordító, és a Vitorlás téren a befutó. Az első rajt előtt egy látványos flashmobon vettek részt a futók: a piros versenypólót viselők szív alakban álltak össze a Vitorlás téren.

A 10,5 km-en a Tagore sétányon, az Aranyhíd sétányon és a Munkácsy Mihály utcán is futottak a résztvevők, a félmaratonon ezen az útvonalon kellett két, a maratonon pedig négy kört teljesíteni.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2021 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004