Oldal kiválasztása

Nem volt dermesztő a Balaton – Világkupa Füreden

Szerző: | 2018-06-16.

Nyílt vízi úszó világkupa helyszíne volt Balatonfüred. A Magyar Úszás Napjának csúcspontjaként rendezett versenyen öt kontinens, 27 országából mintegy 120 sportoló állt rajthoz. A férfiaknál a német Florian Wellbrock, a nőknél a brazil Ana Marcela Cunha ért be elsőként a célba.

 

– Az első két olimpiai aranyérmünket úszásban szereztük meg, mára bátran kimondhatjuk, igazi úszó nemzet vagyunk. Balatonfüred pedig egy különleges helyszín, amelyet az utóbbi években nagyon megkedveltek a sportolók – e szavakkal nyitotta meg a Világkupát Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, aki hangsúlyozta: a Magyar Úszás Napját hat éve rendezte meg először nagy sikerrel a Magyar Úszó Szövetség, azóta ezen a napon tízezrek kerültek kapcsolatba az úszással.

A verseny napjára megkegyelmezett a napok óta viharos időjárás, napsütés és viszonylagos szélcsend várta az úszókat. – Tökéletes az idő, már csak az kellene, hogy más ússza le helyettem a 10 kilométert – mondta a rajthoz vonulva az egyik férfi versenyző. Ezt végül egyikük sem kerülhette el, 69-en ugrottak be a 21 fokos Balatonba.
Az úszók a Révész-Halász szobrok előtt felállított stégről rajtoltak, négy, egyenként 2,5 kilométeres kört tettek meg a sétány előtt elterülő vízfelületen. A Világkupa és az azt követő Magyar Úszás Napja eseményeit a Vitorlás téren elhelyezett kivetítőkön is lehetett követni.

  • Képgaléria

A férfiak versenyében a német Floriian Wellbrock szinte végig vezetve, rendkívül magabiztos győzelmet aratott.

A legjobb magyar időt a 18. helyen beérkező Huszti Dávid érte el, őt közvetlenül Székelyi Dániel követte.
A nagy esélyes Rasovszky Kristóf a múltheti Setúbalban rendezett világkupán nyert, de megbetegedett, így Balatonfüreden a verseny végére elkészült erejével.

A nők versenyét nagy hajrával a 25 km-en olimpiai címvédő brazil Ana Marcela Cunha nyerte. A legjobb magyar Novoszáth Melinda  lett, ő 12. helyen ért célba, Sömenek Onon Kata 16. míg Olasz Anna 20. lett. Ők mindhárman indulhatnak a skóciai kontinensviadalon.

Az egész napos rendezvény keretében délután a Magyar Úszás Napja alkalmából amatőrök is úsztak a Balatonban, majd a magyar utánpótlás-bajnokság zárja a programot.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2019 >
Március

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004