Oldal kiválasztása

Megtöltik a Balatont

Szerző: | 2018-09-13.

110 centiméterről 120-ra emelnék a Balaton nyári vízszintjét. A Veszprém Megyei Kormányhivatal megadta az engedélyt, a határozat még nem jogerős – értesült az MTI. A tó nyári vízszintjének megemelése már 2016-ban megkezdődött kísérleti jelleggel, és azóta is tart.

Az elmúlt évtizedekben folyamatosan napirenden volt, miként lehetne megoldani a Balaton vízpótlását. A vízhozamot csak úgy lehet emelni, ha más vízgyűjtő területről átvezetik a vizet a tóba. Az utóbbi időszakban azonban – a szélsőséges csapadékhiány miatt – jelentősen romlott a Balaton helyzete, így egyetlen megoldás maradt: magában a tóban tárolnak vizet, vagyis megemelik az üzemvízszintet.

Ezzel a módszerrel azonban veszélybe kerülhetnek a nádasok: a vízszintemelkedés miatt egyrészt visszaszorulhat, másrészt viszont új helyeken jelenhet meg a növényzet. A Kis-Balaton vízének magassága a téli időszakban alacsonyabb lenne, így a Balatonból visszafolyna a víz a tóba, ennek kiküszöbölése érdekében télen alacsonyabb üzemvízszintet állítanának be.

A tíz centiméteres vízszintemelés eredményeként a tóban lévő víz mennyisége körülbelül 60 millió köbméterrel nő, ami az eddigieknél tágabb lehetőséget jelent a vízkészlet-gazdálkodásban – áll a határozatban, amely szerint ütemtervet kell készíteni a hatáscsökkentő intézkedésekről, ami főként a partvédő műveket, a parti területek csapadékvíz-elvezető rendszereit, valamint a Sió-zsilip és a Sió-csatorna vízszállító képességét érinti.

A szakhatóságok és önkormányzatok álláspontját is összegző határozatból kiderül az is, hogy a vízszintemelés ugyanakkor nehezíti majd a nádas megújulását, és megoldandó problémákat okoz a Kis-Balaton vízvédelmi rendszerének működtetésében.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2017 >
Augusztus
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004