Oldal kiválasztása

Füredi elsőbálozók – Csak jó lehet

Szerző: | 2019-05-02.

A hagyományok szerint idén is meghívót kaptak az Anna-bálra a városban élő 18 éves lányok. Várhatóan közel húsz füredi elsőbálozó vesz részt majd az eseményen, Maurer Kinga és Lukács Brigitta már biztos, hogy köztük lesz. Nagyon örültek az invitálásnak, mindketten évek óta várnak erre az alkalomra, mint mondták, csak az volt a kérdés, ki legyen a kísérőjük a bálon.

Mindketten a balatonfüredi Lóczy gimnázium harmadikos tanulói, egy osztályba, német tagozatra járnak. Barátnők, hasonló az ízlésük, hasonlóan vélekednek a bálról, még az alkalmi ruha kiválasztásában is segítenek egymásnak, sőt egy iskolába, a grazi egyetemre készülnek az érettségi után. Még szerencse, hogy teljesen más típusú fiúk tetszenek nekik – mondják somolyogva.

Cserfesek, a maguk módján magabiztosak is, határozott elképzelésük van a jövőről. Már készülnek a bálra, de azért nem csinálnak belőle nagy ügyet. Nem önigazolást keresnek, hanem élményt. Maurer Kinga, aki a Bajnok DSE Nemesvámos női kézilabdacsapatának igazolt játékosa decemberben tölti be 18. életévét, Lukács Brigitta viszont a bál előtt négy nappal.

– Jó néhány évvel ezelőtt az unokatestvérem ugyanígy megkapta a báli meghívót, ő akkor ezzel a lehetőséggel nem élt. Már akkor megfogalmazódott bennem és a szüleimben is, ha eljön az idő, én mindenképp eljövök a bálra. Évek óta figyelemmel kísérem a báli bevonulást, egyébként ezt várom a legjobban. Biztos vagyok benne, hogy jó élmény lesz, ott lesznek az ismerőseim is, csak jó lehet– így Kinga, akit egy barátja kísér el majd az eseményre.

Brigitta párjával jön, de szülei is ott lesznek a bálon. Incselkedve mondja, eredetileg apukájával szeretett volna jönni, de aztán közösen úgy döntöttek, jobb, ha a párja kíséri el.
– Nagyon várom a bált, a tánc az életem, szeretem az alkalmi ruhákat, szeretek színpadon lenni, szeretek ünnepelni, bulizni, szóval nekem találták ki az Anna-bált. A nyitó táncon elememben leszek, az se lenne baj, ha esne az eső, majd nevetünk ezen is – veszi át a szót Brigitta, aki egy Hip-hop országos bajnokságra készül éppen, de nem idegen tőle a társas tánc sem.

A lányok már többször voltak együtt ruhapróbán, megnéztek pár boltot, vizsgálgatták, kinek, mi az előnyös, de még nem találták meg az igazi báli ruhát. Egyetértenek abban, hogy nem fehérben lesznek, és inkább a modernebb, fiatalosabb stílust preferálják. Az a jó ruha, amiben önmaguk tudnak lenni, nem feszengenek benne, tudják viselni – magyarázzák egymás szavába vágva. – Nem egyszerű a ruhakérdés, lehet kicsit késve kezdtünk bele, de nem görcsölök erre rá – legyint Brigitta.

Kikerülhetetlen a kérdés: milyen szándékkal jönnek a bálra, hiszen mégiscsak arról van szó, hogy éjfélkor bál szépét avatnak a vendégek és a zsűri véleménye alapján. Mondják, nem az számít, hogy másoknak tetszenek, biztos méregetik majd egymást a lányok, ez elkerülhetetlen, még bál sem kell hozzá, de nem omolnak majd össze, ha nem választják őket a legszebbek közé. Aztán csak kiprovokálok belőlük valami állásfoglalást, ha nem is magukról, de egymásról.
– Én voltam az első, aki azt mondta, Kinga alkata, szép haja, megjelenése miatt egyértelműen a bálra termett, szerintem ott lesz a legszebb három között.
– Brigittának gyönyörű, varázslatos szeme van, ezt biztos észreveszik a bálon is.

Még majdnem három hónap van a füredi Anna-bálig, addig még ruhapróbák, a hajukat is ki kell találni, hogy legyen, aztán csak vége lesz a sulinak. Az biztos, jó barnán érkeznek majd az estre, mert előtte pár nappal jönnek haza az osztálytársakkal közös horvátországi nyaralásból.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2021 >
július 26 - augusztus 01
  • 26

    Anna Fesztivál

    16:00 -22:00
    2021.07.26-2021.08.01
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Prímásverseny, opera előadások, szívhalászat.

  • 27

    Érdi Tamás koncert

    20:00 -22:00
    2021.07.27
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Klasszikusok zongorán.

  • 28

    Prímásverseny és gálakoncert

    20:00 -22:00
    2021.07.28
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Cigányprímások gálája.

  • 29

    OperaFüred

    20:00 -23:00
    2021.07.29
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    A Magyar Állami Operaház Énekkarának estje.

  • 30

    Operagála

    21:00 -23:00
    2021.07.30
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Híres operák a parton.

  • 31

    196. Anna-bál

    18:00 -23:50
    2021.07.31
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Bál a hagyományok jegyében.

    St. Martin koncert

    19:00 -21:00
    2021.07.31
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.

    Templomi koncert.

    Utcabál

    21:00 -23:50
    2021.07.31
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca

    Utcabál a Blaha utcában.

  • 01
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004