Oldal kiválasztása

A könyvtár zárva, de szabad a kölcsönzés

Szerző: | 2020-11-20.

A november 10-én életbe lépett kormányrendelet értelmében a füredi könyvtár is bezárt. Az épületbe ugyan nem lehet belépni, de lehetőséget biztosítanak a kölcsönzésre.

– A tavasszal is hasznosnak bizonyult szolgáltatásunkat újra indítottuk – mondta Tóth Györgyi, a könyvtár igazgatója. – Olvasóink a teljes nevük vagy olvasójegy-számuk megadásával elküldhetik nekünk e-mailben – a szerző és a cím feltüntetésével – a kölcsönözni kívánt könyvek listáját, de telefonon is bediktálhatják a kérésüket. Az összekészített könyvcsomagok előre egyeztetett időpontban a könyvtár oldalsó, mozgássérültek által is megközelíthető bejáratánál vehetőek át hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között.

Az olvasmányok kiválasztásában segítség lehet a könyvtár honlapján található katalógus, ahol szintén az olvasójegy számával és jelszóval azt is ellenőrizhetjük, hogy épp milyen könyvek vannak nálunk. A lejárt határidők miatt nem kell aggódni, hisz a zárlat feloldásáig a már kikölcsönzött könyveket automatikusan meghosszabbítják.

– A tavaszi zárlat idején sokan és örömmel fogadták a könyvek elvitelének lehetőségét – emlékezett vissza Tóth Györgyi. – Az újabb vészhelyzet miatti zárás óta eltelt egy hét alatt már közel száz olvasó jelezte, hogy szeretné igénybe venni ezt a szolgáltatást. Akik koruknál vagy betegségüknél fogva nem tudnak személyesen eljönni a könyvcsomagért, azoknak kollégáink az előírt védőfelszerelésben kiszállítják azt, illetve a Szociális Alapellátó Központ vállalta, hogy az ő ellátottaikhoz elviszik a becsomagolt könyveket. Az önkormányzat jóvoltából a könyvbeszerzésünk nem állt le, érkeznek az új könyvek, amikre nagy igény van.

A zárva tartás idején a könyvtár munkatársai fogadják a beérkező igényeket, összekészítik a könyvcsomagokat és háttérmunkát is végeznek. A beiratkozott olvasók a katalógusból választott könyvre elő is jegyezhetnek, a szintén csomagoltan visszaérkező könyveket azonban nem adják ki azonnal: félre teszik őket és csak az előírt pihentetési idő után válnak ismét kölcsönözhetővé.

A városi könyvtár elérhetőségei: olvszolg@varosikonyvtar.t-online.hu vagy gyermekkonyvtar@varosikonyvtar.t-online.hu, telefonszám: +36 87 343 070. A könyvek kiválasztásához használható katalógus itt található.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2021 >
október 04 - október 10
  • 04

    Országos Könyvtári Napok

    10:00 -18:00
    2021.10.04-2021.10.10
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.

    Könyvbemutató, előadások, koncertek.

  • 05
    Nincsenek események
  • 06

    Emlékezés az 1848/49–es szabadságharc áldozataira

    12:00 -13:00
    2021.10.06

    Városi megemlékezés.

  • 07

    Parker Jazz Club

    19:00 -21:00
    2021.10.07
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Szalkay Dávid & The Jazzformers koncertje.

  • 08
    Nincsenek események
  • 09

    Egészségnap Arácson

    09:00 -14:00
    2021.10.09
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Előadások, szűrések.

    Füredi Őszi Fesztivál

    11:00 -19:00
    2021.10.09
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Tárlatvezetés, koncert.

    Orgona koncert

    19:00 -21:00
    2021.10.09
    Balatonfüred, Szent István tér 2.
    Balatonfüred, Szent István tér 2.

    Mali Katalin előadása.

  • 10
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004