Oldal kiválasztása

Balatonfüred 50 – Szabadtéri kiállítás nyílt

Szerző: | 2021-06-04.

Rég múlt rendezvények, épületek avatása, ismerős arcok, már elfelejtett városrészletek. Pillanatképek Balatonfüred elmúlt ötven évéből. Szabadtéri kiállítás a Vásárcsarnok melletti téren.

– Ötven évvel ezelőtt avatták várossá Balatonfüredet. Egyszerre több területen is megnyíltak a lehetőségek, amelyekkel a város hatékonyan élt. Ez a kiállítás egyfajta számvetés, mi is történt az elmúlt fél évszázadban. Mindegyik kiállított fénykép mellett egy-egy történet, tájékoztatás is olvasható. Nézzük meg, milyen volt a város elmúlt ötven éve – e szavakkal nyitotta meg a szabadtéri kiállítást Hári Lenke alpolgármester.

A Helytörténeti Gyűjtemény vezetője, a tárlat szervezője P. Miklós Tamás elmondta, több felvételt kaptak a helyi lakosoktól is.

A Vásárcsarnok mellett felállított tablókon ötven kép látható, jobbára az éppen aktuális sajtó tudósítóktól származó dokumentarista felvételek. Az elmúlt fél évszázad mintegy tízezer helyi eseményéből is felvillan néhány, ahogy látunk képeket a régi Helkáról, az egykori ünnepségek prominenseiről vagy éppen az 1972-es, a Tagore-sétány fáit letaroló viharról.

  • Képgaléria

A tárlat július 31-ig látható.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2022 >
március 28 - április 03
  • 28
    Nincsenek események
  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 31
    Nincsenek események
  • 01

    30 éve szabadon

    14:00 -16:00
    2022.04.01
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.

    Szabadtéri kiállítás.

  • 02

    Fritz Mónika tárlata

    16:00 -18:00
    2022.04.02
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kiállításmegnyitó.

  • 03
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Agora

  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,
  • minden jó, ha van szünet2024-04-28 11.52AgoraRégóta szerettünk volna egy színdarabot az új Központban megnézni, tegnap, 27.-én ott voltunk, sajnos. Az indító hangszóró-hangerő borzalmas volt, azt
  • Éva2024-04-27 17.35AgoraNagyon szépen felújították a Huray villákat, de a Tourinform irodájába idős ,mozgássérült ember nem tud felmenni a magas lépcsőkön,nincs korlát.Kérem,hogy

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004