Oldal kiválasztása

Elhunyt dr. Hajba Csaba önkormányzati képviselő

Szerző: | 2021-07-11.

Elhunyt dr. Hajba Csaba ügyvéd, a Demokratikus Koalíció balatonfüredi önkormányzati képviselője. A szombat kora délután elhunyt 65 éves képviselőt az önkormányzat saját halottjának tekinti.

Húsz éven át a közigazgatásban, majd 25 évig ügyvédként dolgozott. Jogászként diplomázott és államigazgatási főiskolát végzett, majd a Veszprémi Járási Hivatal jogi csoportjánál helyezkedett el, valamint Balatonfüreden a Szervezési és Jogi Osztály vezetője és Csopak község jegyzője lett.

Dr. Hajba Csabát  a város aktív közéleti szereplőjeként Balatonfüreden sokan ismerték. A Vagyonvédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke volt harminc éven át, lelkes szervezője volt a balatonfüredi tenisz életnek, a kiserdei Petőfi Sportkört hosszú éveken át vezette és alelnöke volt a horgász egyesületnek is. Mint közösségi embert, és ügyvédet sokan megkeresték ügyes-bajos dolgaikkal, mindig lehetett rá számítani. A város iránt elkötelezett, jobbító szándékú, baloldali gondolkodású ember volt.

Az elhunyt képviselőt két felnőtt gyermeke, fia és lánya valamint felesége gyászolja.
Dr. Hajba Csabát az önkormányzat saját halottjának tekinti.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2021 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004