Oldal kiválasztása

Eucharisztikus hajókörmenet a Balatonon

Szerző: | 2021-08-27.

1938. pünkösd vasárnapján rendeztek először eucharisztikus vízi körmenetet a Balatonon. A Tihanyt Balatonfüreddel összekötő hajós zarándoklatot idén megismétlik, mely ezúttal szeptember 4-én valósul meg a Budapesten megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust megelőző szombaton.

Balatonfüred városa, a Tihanyi Bencés Apátság, a Veszprémi Érsekség és a Balatonfüredi Katolikus Plébánia két napos rendezvénysorozat keretében idézi fel az egykori balatoni vízi körmenet emlékét. Az idei 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szellemében létrejövő programot szeptember 3-4-én rendezik meg a Balaton parton.

Az esemény szeptember 3-án 17 órakor Faykod Mária Eucharisztia című szobrának felavatásával veszi kezdetét a balatonfüredi Római Katolikus Plébánia mögött kialakított új parkban. A szoboravatáson beszédet mond dr. Fodor János balatonfüredi plébános. Az alkotást dr. Udvardy György veszprémi érsek áldja meg. A rendezvény után a szobrászművészt megillető Magyar Örökség Díjat is átadják az Art Portal Zákonyi sétányon található épületében.

Szeptember 4-én, szombaton 11 órától Szalóki Ágnes gyermekkoncertjével kezdődik a program a Kisfaludy színpadon, majd Eperjes Károly színművésszel a még bemutatás előtt álló Krisztus inge című film rendezőjével és főszereplőjével hallható beszélgetés az Art Portálban.

Maga a körmenet Mihályi Jeromos tihanyi perjel vezetésével 16 óra 30 perckor indul útjára a Tihanyi Bencés Apátságtól.
A Tihanyi Hajóállomásra megérkező ünneplők kísérőhajókon tudják majd követni a Siófok katamaránon megtartott egy órás szentségimádást.
Az Oltáriszentség a résztvevők kíséretében 18 órára érkezik meg a Balatonfüredi Hajóállomásra, az ünnepen résztvevőket a leszállást követően az Opus Énekegyüttes műsora fogadja a Kisfaludy színpadon.
A Tagore sétányon, a Széchenyi szobornál dr. Udvardy György veszprémi érsek mutat be szentmisét, mely után a szertartás résztvevőit egy fáklyás körmenet vezeti vissza a Kisfaludy színpad szomszédságában berendezett szeretetvendégségre. Az eseménysort a Szent Efrém Férfikar koncertje zárja.

Részletes program itt.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456
  • 12:00 -13:00
    2022.10.06

    Megemlékezés.

789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004