Oldal kiválasztása

Ötcsillagos szálloda épült Balatonfüreden

Szerző: | 2022-05-13.

Átadták Balatonfüred és egyben az egész balatoni északi part első ötcsillagos szállodáját, a LUA Resort-ot, amely a kormány Kisfaludy Programjának keretében épült meg. A 78 szobás, felnőttbarát luxusszálloda az Anna sétányon, közvetlenül a vízparton, a kemping mellett található.

– A vidéki Magyarország első ötcsillagos szállodáját adjuk át. Az a célunk, hogy a fővároson kívül több minőségi szálloda épüljön az országban, ez a modern épület az első ebben a sorban – mondta az átadó ünnepségen Horváth Péter, a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt vezérigazgatója. Elhangzott: a szállásfoglalások alapján húsz százalékos forgalomnövekedésre számítanak a Balatonnál az idei évben, Balatonfüreden május-júniusra már 120 ezer előzetes foglalást regisztráltak.

Bóka István Balatonfüred polgármestere úgy fogalmazott: a szálloda egy komplex fejlesztés egyik fontos eleme, hiszen a Füred Kemping két ütemben zajló megújításának a része. Kikötő, klubház, konferencia terem, parkolók épülnek, felújítják magát a kempinget és egy sétánnyal elérhetővé teszik itt is a vízpartot – sorolta a fejlesztéseket a polgármester.

– Balatonfürednek komoly lehetőségei lesznek a konferencia-turizmusban, hiszen most már vidéken szinte egyedülálló módon, közel kétezer fős konferenciákat tud fogadni a város. Reményeim szerint jövőre közel ezer, legalább négycsillagos, szobával rendelkezik majd a város. A LUA szálloda minőségi szolgáltatásokat nyújt, egész éves állást ad több tucat embernek, egyértelműen Balatonfüred fejlődését szolgálja – mondta Bóka István.

Kontrát Károly parlamenti államtitkár, országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a szelíden elegáns, modern szálloda jól illeszkedik a városba, hiszen az ötcsillagos Balatonfüred, kapott egy ötcsillagos hotelt.
– A Balaton, azon belül Balatonfüred jelenti jelenleg a legnagyobb turisztikai vonzerőt az országban. Nagy erőkkel készül a Huray utcában az új konferencia központ is, a város fejlődik tovább – vélekedett Kontrát Károly.

  • Képgaléria

A LUA szálloda a luxus környezetet, az elvonulás nyugalmát kínálja a vendégeinek a környezettudatosság szem előtt tartásával. Ebben a szellemben alakították ki a hotel gasztronómiai, wellness és spa szolgáltatásait illetve a szabadidős programokat – tudtuk meg az üzemeltetőktől.
A hotel hatmilliárd forintba került, ennek felét biztosította a Kisfaludy program, másik felét a Szabadics Zrt. A 150 férőhelyes, 78 szobás szállodában 65 fős személyzet dolgozik, a lakosztályok ára éjszakánként 120-150 ezer forintba kerül. A szálloda május 16-tól várja a vendégeket.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
Június

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004