Oldal kiválasztása

Megkezdődött a balatoni vitorlásszezon

Szerző: | 2023-05-13.

A hazai vitorlássport legendás hajójáról, a Kishamis fedélzetéről megkoszorúzták a tavat, majd 235 hajóval elrajtolt a Balatoni Évadnyitó Nagydíj - ezzel kezdetét vette az idei vitorlás szezon.

A Vitorlabontó ünnepség hagyományaihoz hűen idén is több klasszikus, történelmi hajó sorakozott fel a móló előtt, majd a hazai vitorlássport legidősebb, máig vitorlázott legendás hajójáról, a több mint 120 éves elegáns cirkálóról, a Kishamisról koszorúzták meg a Balatont.

Bóka István Balatonfüred polgármestere az ünnepségen hangsúlyozta, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség a város egyik stratégiai partnere, hiszen évente több jelentős, nemzetközi versenyt hoz a Balatonra, ennek köszönhetően Füreden világbajnokságok is zajlanak, és persze idén is elrajtol a legendás Kékszalag verseny is.

– Úgy szeretjük a Balatont, ahogy van. Mindent meg kell tennünk azért, hogy élhető maradjon a tópart, az itt lakók, a turisták, a versenyzők és a hobbi vitorlázók számára egyaránt. Össze kell fognunk a tóparti településekkel, meghallgatni az igényeiket, csak így maradhat élhető a Balaton – fogalmazott Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánybiztos.

  • Képgaléria

Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke az ünnepségen a verseny sport mellett a hobbi vitorlázókat is megemlítette, hangsúlyozta, olyan, hosszútávon fenntartható feltételeket kell biztosítani a tavon, hogy mindenki kedvére élvezhesse a vitorlázás örömeit.
Az ünnepségen Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője azt kérte a Balatonhoz látogatóktól, hogy óvják a tavat.

Vörösmarty Éva, a Veszprém vármegyei közgyűlés alelnöke az eseményen plakettet adott át a vármegyei értéktárba beválasztott Balatonfüredi Yacht Clubnak, amelyet Varga Lajos és Böröcz István vett át.

Az évadnyitó nagyhajós versenyre idén 235-en neveztek, a délben rajtolt mezőnynek öt óra alatt kell teljesíteniük a Balatonfüred-Alsóörs-Tihany-Balatonfüred távot.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
Június

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004