Oldal kiválasztása

Kaland barátom – Cseh Tamásra emlékeznek

Szerző: | 2023-10-30.

Idén lenne nyolcvanéves Cseh Tamás énekes, zeneszerző, előadóművész, egy korszak hangulatának legendás tolmácsolója. Még életében valóságos kultusza alakult ki, Bereményi Gézával közösen írt dalai ma is elemi erővel hatnak. Költészet és nemes egyszerűség, szuggesztív előadásmód, - egy esendő énekes, aki a legbensőbb érzéseinket dalolja. Cseh Tamásra emlékeznek a városban.

A 2009-ben elhunyt Kossuth-díjas dalnoknak még halála évében a szerzőtárs Bereményi Géza író, rendező emlékfát ültetett a Tagore sétányon. A november 4-én rendezendő emlékest itt kezdődik egy főhajtással, majd Másik János zeneszerző az elmaradhatatlan alkotótárs emlékezik meg Cseh Tamásról.

Cseh Tamás és Másik János, Bereményi Gézával közösen, három lemezt készített. Az 1977-es első lemez, a Levél nővéremnek, generációk meghatározó albuma, tele kultikus szerzeményekkel. 1994-ben jelent meg a folytatása Levél nővéremnek 2 címmel, rá tíz évre pedig az első lemezről kimaradt dalokat is kiadták ez volt Az igazi levél nővéremnek. Másik János hosszú éveken át volt Cseh Tamás alkotótársa, számos koncertet adtak együtt, de a zene mellett több évtizedes barátság is összekötötte őket.

– Imádtunk Tamással fellépni, és emberileg is közel kerültünk egymáshoz, ami teljes őszinteséget jelentett, de óhatatlanul konfliktusokat is generált köztünk. Hárman szereztük és ketten adtuk elő a dalokat, ez kuriózum volt. Tamás és én képesek voltunk tökéletesen összehangolódni: behunyt szemmel is tudtuk, mikor mit akar, mire készül a másik. Sokat tanultunk egymástól. Én tőle például azt, ahogyan színházi mozdulatok, egy-egy grimasz köré épített bizonyos dalokat, ő pedig tőlem ritmikai, zenei dolgokat. Bereményi Géza jóvoltából két személyiség aspektust jelenítettünk meg a Levél nővéremben és annak folytatásában. Tamásnak viháncoló, fricskázgató karaktert, míg nekem a szomorú clownét írta meg Géza – fogalmazott Másik János, aki Kaland barátom címmel egy dalt és önálló estet is írt Cseh Tamás emlékére.

A november 4-én, szombaton tartandó balatonfüredi rendezvényen ebből az estből hangzanak el dalok, a közönség egyfajta időutazáson vehet részt, hiszen a régi szerzemények újraélednek Másik János hangján.
Jász Attila költő beszélget is majd Másik Jánossal, hogy együtt idézzék fel az énekes alakját, a dalokhoz kapcsolódó történeteket.

 

 

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2024 >
Április

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004