Oldal kiválasztása

Magyar Kultúra Napja – Művészek kapták a városi elismerést

Szerző: | 2024-01-22.

Dervalics Róbert zenész, a Füred Dixieland Band zenekar alapítója és vezetője kapta idén a Balatonfüred kultúrájáért kitüntetést. A 29 tagot számláló Művészklub a város díszoklevelét vehette át. A Magyar Kultúra Napját ünnepelte a város, az esten Balázs János zongoraművész adott kisebb koncertet.

Az ünnepségen Cserép László, a Szőcs Géza Irodalmi Szalon vezetője mondott beszédet, mint fogalmazott, a világválság korát éljük, amelyben egyfajta kulturális elbizonytalanodást érzékelhetünk.
– A mi feladatunk a saját nemzeti kultúránk megőrzése, ami az európai és egyetemes kultúra szerves része. Őrizni kell hagyományainkat, nyelvünket, szokásainkat, népművészetünket, ünnepeinket, magyarságunkat, hazaszeretetünket és hitünket. Vigyázzunk a közösségünkre, a településünkre, Balatonfüredre, ami a szakrális múlthoz méltóan felújított épített környezetével és a benne élők kultúrájával mindig mosolyog – zárta köszöntőjét Cserép László.

Az ünnepségen Bóka István polgármester adta át, a város képviselő-testületének döntése értelmében, a Balatonfüred Kultúrájáért kitüntetést Dervalics Róbertnek, és a város díszoklevelét a Művészklubnak, amelyet a társaság nevében Nagy Sándorné titkár vett át.

  • Képgaléria

Dervalics Róbert tősgyökeres balatonfüredi, már a Bem József Általános Iskolában zenei tagozatra járt, alsó tagozatosként iratkozott be a városi zeneiskolájába, ahol Vecsey Ervin tanította klarinétozni. Ő szerettette meg vele a Benkó Dixieland Band felvételeit, ami későbbi pályájára nagy hatással volt.
A zene mellett gyerekkorától fogva vonzotta a katonaság, az egyenruha. 1989-ben felvették Budapestre, a Magyar Néphadsereg Zeneművészeti Tiszthelyettesképző Szakközépiskolájába, ahol kiváló művésztanároktól tanulhatott.
1993-ban került Veszprémbe, a Katona János által vezetett Légierő Zenekarhoz, amely a hagyományos katonazene mellett big band muzsikát is játszott. Itt parancsba kapta, hogy tanuljon meg szaxofonon játszani, mert a zenekarban arra volt szükség.
Mint sok zenész, a munka kiegészítéseként bálokon, esküvőkön, rendezvényeken kezdett el zenélni. 1996-ban 21 évesen már az Anna-bálon zenélt, ahol Louis Armstrong dalokat is énekelt, később már úgy emlegették, mint Louis Armstrong „magyar hangja”.
Dervalics Róbertet a barátai beszélték rá, hogy csináljon egy önálló műsort. Így jött létre 2011-ben a Louis Armstrong showműsor, – innen barátsága Benkó Sándorral, akit példaképének, tanárának tekint.
2016-ban alapította meg a város nevét viselő dixieland zenekarát, – egy jótékonysági koncerttel kezdődött a Füred Dixieland Band fellépéssorozata. A zenekar azóta az egész országot bejárta már, több híres előadóval koncerteztek együtt. Dervalics Róbert továbbra is szívügyének tekinti a jótékonyságot, több fellépésének a bevételét ajánlotta fel főleg a beteg gyermekek támogatására.

A helyi képzőművészeket tömörítő Művészklub a 70-es években működő Füredi Műhely képzőművész szakkör utódja. A műhely az akkori Művelődési Ház keretein belül működött, s tagjainak többször volt egyéni és kollektív kiállítása a Balaton Galériában. Néhány éves szünetet követően a művészek kezdeményezésére a szervezet 1998-ban Művészklub néven alakult újjá. Elnöke és szakmai vezetője Kozma Imre festőművész volt egészen 2020 decemberében bekövetkezett haláláig. A Művészklub tagjai között találunk képzőművészeket, fotóművészeket, ipar- és népművészeket.
A jelenleg 29 tagot számláló klub állandó kiállítóhelye a Polgármesteri Hivatal Folyosó Galériája. Az elmúlt években az Óvárosi Művészkávéházban, a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban, az Arácsi Népházban valamint a Kisfaludy Galériában is láthattuk a művészek alkotásait. Közülük többen bemutatkoztak már az ország legkülönbözőbb pontjain, Veszprémben, Csopakon, Pápán, Tapolcán, Budapesten, Pécselyen, de tagjainak külföldön is volt kiállításuk. A Művészklub idén ünnepli 25 éves fennállását – szólt a laudáció.

Az estet Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész előadása zárta, aki Liszt, Kodály és Brahms darabokat adott elő.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2024 >
Május
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004