Oldal kiválasztása

Hírek

Készülnek a szúnyoginvázió ellen

Készülnek a szúnyoginvázió ellen

A tavalyinál lényegesen többet, kilencvenmillió forintot költenek idén a Balaton térségében szúnyogirtásra. A költségeket az állam és az érintett települések fele-fele arányban állják. Az irtás a térség turizmusának egyik sarkalatos kérdése, ezért áprilisban...

Együtt Paloznakkal

Együtt Paloznakkal

A város együttműködési megállapodást kötött Paloznakkal. A két település elsősorban a kultúra, az idegenforgalom és a gasztronómia területén igyekszik összehangolni kínálatát és erősíteni egymást. Czeglédy Ákost, az ötszáz lelkes falu polgármesterét kérdeztük.   - Nem...

Füred az Utazás kiállításon

Füred az Utazás kiállításon

Négyszáz négyzetméteres standon mutatja meg magát a Balaton régió a fővárosban rendezett Utazás kiállításon. Az immár harmincnegyedik alkalommal megrendezett idegenforgalmi börze megnyitóján a várost és a régiót a tavalyi Anna-bál szépe Kocsis Korinna képviselte.   A...

Közmeghallgatás

A város képviselő-testülete 2011. december 7-én, szerdán, 17 órakor a Közösségi Házban, december 13-án, kedden, 17 órakor pedig a Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskolában közmeghallgatást tart.

Nem vadászni akarunk

Nem vadászni akarunk

Hol vannak a traffipaxok? Hogyan mérhet a rendőrség, kire milyen szabályok vonatkoznak? Direkt bírságok vagy csak szimpla ellenőrzés? Mostantól a honlapon rendszeresen közöljük a sebességmérések helyét, idejét. Regdon László füredi rendőrkapitány gesztusnak szánja a...

Félmillió vendég

Félmillió vendég

A város továbbra is az ország legnépszerűbb települései közé tartozik. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly a belföldi és külföldi turizmust figyelembe véve hatodik leglátogatottabb város volt Balatonfüred. Ezzel a Balaton északi partjának a...

Szőlő helyén uszoda?

Szőlő helyén uszoda?

Könnyen elképzelhető, hogy akár még ez év ősszel elindulhat a régóta várt városi uszoda építése. A meglehetősen költséges üzemeltetés ellenére a szándék eltökélt, úgy tűnik megvan a leendő helyszín is, most már csak a megfelelő forrást kell megtalálni a beruházáshoz....

Nemzetközi porondon

Nemzetközi porondon

Az Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyében indul Balatonfüred, amely Paloznakkal együtt képviseli az országot a tucatnyi nemzetet és mintegy huszonötezer települést felölelő nemzetközi megmérettetésben. Felgyorsulhatnak a városi...

A magam útját járom

A magam útját járom

Másfél éve költözött a városba, mindene az éneklés, a napokban jelent meg az új albuma, mégis kicsit távolodóban van a zenétől. Nem tagadja, túl van néhány csalódáson, nem volt könnyű a füredi beilleszkedés, de már rátalált a társaira és az alkotó munkára is. Gergely...

Új kutatóközpont a városban

Átadták azt a 400 m2 alapterületű kutató-fejlesztő központot, amely a PharmAgora Életminőség Klaszter egyik fontos bázisa lesz. Az egészség- és gyógyszeriparban résztvevő klasztert 2007-ben hozta létre 11 kis- és középvállalkozás azzal a céllal, hogy összefogja az...

Programok

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Hírek, Agora

Hírek

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart

.