Díjat nyert az Év szállása versenyen az 50 éve üzemelő Hotel Marina. A szálloda a szakmai zsűri rangsorában lett dobogós.
Díjat nyert az Év szállása versenyen az 50 éve üzemelő Hotel Marina. A szálloda a szakmai zsűri rangsorában lett dobogós.
Hol lehet kikötőt építeni és melyek a partszakasz be nem építhető részei? Hosszútávon a Balaton-part körbesétálása a cél.
Az Anna Fesztivál bekerült a legjobb hazai fesztiválok közé. A szakmai elismerés mutatja, kiemelkedik a rendezvénydömpingből.
A világ egyik legjelentősebb kerékpáros körversenye jövő májusban rohan majd át a városon és a Balaton-felvidéken.
A Vaszary Galéria közel nyolcezer látogatót vonzó kiállításáról egy szakavatottat, Topor Tünde művészettörténészt kérdeztük.
A képviselő-testület megválasztotta a város két alpolgármesterét illetve a négy önkormányzati bizottság elnökeit.
Több mint száz diák szavalta együtt Weöres Sándor: Tíz lépcső című versét az egykori kőszínház oszlopainál.
Megújult az I. világháborúban elesett füredi hősök közel százéves emlékműve. A szobrot restaurálták, rendezték a környezetét.
Irodalom, koncert, versmondó verseny, közös szavalás a Kiserdőben – programsorozat a Magyar Nyelv Napja alkalmából.
Két jellegzetes, helyi gasztronómiai termékkel bővült a Városi Értéktár. Az okleveleket a Füred Gastro színpadán adták át.
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
füles
2025.11.28.
Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…
Bővebben
antinikotinista
2025.11.07.
Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…
Bővebben
Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben