Továbbra is kiemelt helyzetben van a Balaton régió, kivétel nélkül megvalósulhatnak a 260 milliárdos tervezett fejlesztések.
Továbbra is kiemelt helyzetben van a Balaton régió, kivétel nélkül megvalósulhatnak a 260 milliárdos tervezett fejlesztések.
Sikeres volt a balatonfüredi ebmenhely Mikulás-napi nyílt napja. Sok felajánlás érkezett a menhelyi kutyák részére.
A Piros templom előtti téren Betlehem állítással vette kezdetét a városban az advent. Képek az ünnepségről.
Díjat nyert az Év szállása versenyen az 50 éve üzemelő Hotel Marina. A szálloda a szakmai zsűri rangsorában lett dobogós.
Hol lehet kikötőt építeni és melyek a partszakasz be nem építhető részei? Hosszútávon a Balaton-part körbesétálása a cél.
Az Anna Fesztivál bekerült a legjobb hazai fesztiválok közé. A szakmai elismerés mutatja, kiemelkedik a rendezvénydömpingből.
A világ egyik legjelentősebb kerékpáros körversenye jövő májusban rohan majd át a városon és a Balaton-felvidéken.
A Vaszary Galéria közel nyolcezer látogatót vonzó kiállításáról egy szakavatottat, Topor Tünde művészettörténészt kérdeztük.
A képviselő-testület megválasztotta a város két alpolgármesterét illetve a négy önkormányzati bizottság elnökeit.
Több mint száz diák szavalta együtt Weöres Sándor: Tíz lépcső című versét az egykori kőszínház oszlopainál.
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben