Oldal kiválasztása

Hírek

Félmilliárd a foglalkoztatásra

Félmilliárd a foglalkoztatásra

A foglalkoztatási gondok enyhítésére 554 millió forint pályázati támogatást nyert el Balatonfüred és Balatonalmádi önkormányzata. A program képzéseket és állásokat kínál majd. A négy évre szóló foglalkoztatási paktum célja, hogy egymásra találjon a munkavállaló és a...

Utánpótlás nyílt nap a kéziseknél

Utánpótlás nyílt nap a kéziseknél

A Balatonfüredi Kézilabda SE utánpótlás szakága november 30-án tartja ez évi nyílt napját. A programra várnak minden, a kézilabda iránt érdeklődő fiatalt illetve szüleiket. A BKSE utánpótlása szép múltra és fényes sikerekre tekinthet vissza. Bajnoki – junior-, ifi,-...

Felmondott a bölcsőde vezetője

Közös megegyezéssel december 31-el távozik a bölcsőde vezetője. Beadta a felmondását a Városi Bölcsőde vezetője, mert az intézmény tíz dolgozója panasszal élt vele szemben a fenntartó önkormányzatnál. Érvelésük szerint a rossz munkahelyi légkör és a feléjük támasztott...

Versekkel és zenével ünnepel a város

Versekkel és zenével ünnepel a város

Ezúttal az Arany-évhez hűen a kétszáz éve született költő a fókuszban, aki a versek mellett még zenét is komponált. A magyar nyelv árnyaltságát, játékosságát hangsúlyozza irodalmi-, zenei és gyermekprogramokkal, a november 10-13. között tartandó rendezvénysorozat....

Felújították az egykori zsinagógát

Felújították az egykori zsinagógát

Befejeződött az egykori zsinagóga felújításának pályázata. A 200 milliós beruházás révén új kulturális és közösségi funkciót kapott a felső városrészben álló, hosszú évek óta elhagyatott műemléki épület.

Budapest-Balaton bicikliút

Budapest-Balaton bicikliút

Az ígéret szerint 2019-re megépülhet a fővárost a Balatonnal összekötő bicikliút. A Brüsszelben elfogadott magyar terv szerint a Bodeni-tótól induló Eurovelo 13-as út magyarországi szakasz az Őrségből a Balaton érintésével Budapestre, majd Gödöllő, Eger és a Hortobágy...

A nagy négyes koncertje

A nagy négyes koncertje

Nemzetközi jazz quartet ad koncertet a városban. A csak pár alkalomra összeálló két amerikai zenész és a két kiváló magyar jazz muzsikus játéka igazán különlegesnek ígérkezik. Rick Margitza szaxofonos világszerte elismert virtuóza hangszerének, Balázs Elemér pedig...

A szabadság népe vagyunk

A szabadság népe vagyunk

Sokat tanultunk 1956-ból. Megtanultuk, jobb, ha nem várunk senkire, muszáj mindig magunkért kiállni, mert csak magunkra számíthatunk és kizárólag így lehet önbecsülésünk. Az 1956. október 23-án történtek több, az elnyomás ellen küzdő, európai nemzetnek mutatták az...

Tempevölgy – Irodalmi pályázat és kvíz

Tempevölgy – Irodalmi pályázat és kvíz

A Tempevölgy folyóirat az Arany János emlékév apropóján már kiadott egy különszámot, most pedig irodalmi pályázatot is kiírtak, sőt honlapjukon kvízjátékkal várják a versek kedvelőit.   A Tempevölgy folyóirat irodalmi pályázatot írt ki 17-25 év közötti fiatalok...

Megvan az év kertje

Megvan az év kertje

Átadták az idei Virágos Balatonfüredért verseny díjait. Több mint száz nevező közül, öt kategóriában hirdettek eredményt. Az év kertje díj Kocsis Zoltáné a mediterrán udvaráért. Az idén huszonkettedik alkalommal hirdette meg a város a népszerű környezetszépítő...

Programok

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

< 2022 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28      

Hírek, Agora

Hírek

Füredi cukrászda a top10-ben

Magyarország legnívósabb gasztronómiai kalauza összegyűjtötte a legszínvonalasabb vidéki cukrászdákat. Íme a lista.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004