Oldal kiválasztása

Füredi Tavaszi Fesztivál

Szerző: | 2014-03-10.

Zene, színház, képzőművészet. Ghymes koncert, kortárs olasz festő-művész tárlata, és színházi előadások. Háromnapos fesztivállal ünnepli meg március 15-ét és a tavaszt a város.

Ismét megelevenedik a reformkori városrész, életre hívják a Pilvax kávéházat, lesz irodalom, gyerek programok, és rendhagyó séta.

A Miskolci Nemzeti Színház előadásával indul a március 14.-16. között zajló fesztivál, lesz Pilvax kávéház és látványos fáklyás felvonulás, este pedig Silvio Monti Emlékezet és látvány című kiállítása nyílik a Vaszary Villában.
A neves, kortárs olasz képzőművész festményei, szobrai és térplasztikái reflektálnak és párbeszédet folytatnak a magyar illetve az olasz múlt egyik legizgalmasabb fejezetével: a 19. századi közös szabadságtörekvésekkel. A szövegeket és a képeket hordozó panelek sajátos labirintusba rendeződnek, amely végén egy titokzatos tárgy fogadja a látogatót. A tárlat a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása után először látható vidéki galériában.

Március 15-e a megidézett forradalom jegyében zajlik. Irodalom, színházi előadások valamint sajátos reformkori séta várja az érdeklődőket. Pörköltészet címmel a forradalmi hevületet, a gasztronómiát és a költészetet elegyítő laza irodalmi menzát tartanak a Borcsa étteremben.
A Kisfaludy Színház szervezésében lesz előadás a gyerekeknek, és sajátos reformkori séta indul magával Szendrey Júliával és Noszlopy Gáspárral.
Szerelmes szabadság címmel a népzenei hagyományokra építő, ám saját zenei-, és hangzásvilágot létrehozó Ghymes együttes ad koncertet az Anna Grand Hotelben. Az esti órákban pedig egy sajátos zongora, vibrafon felállású jazz duó (Pingiczer-Figula) koncertjével zárul a nap.

A fesztivál utolsó napján néptánc és térzene várja az érdeklődőket.

Részletes program itt.

A Fesztivál ideje alatt a Vaszary Villa alkotóműhelyében hARCtér hősei 1848 címmel művészeti kurzus indul fiataloknak, aki pedig inkább a borok iránt érdeklődik az a három nap alatt négyféle bort kóstolhat stílszerűen 1848 forintos áron.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
Április
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004