Új turisztikai negyed épül

A város egyik legfontosabb turisztikai attrakciójának szánt beruházás uniós pályázati pénzből a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) mint konzorciumi vezető segítségével valósul meg. A területet már körbekerítették, a munkálatok egész évben zajlanak majd.

A Gyógyhelyfejlesztés elnevezésű projekt keretében egymilliárd forint pályázati támogatást nyert a város a Zákonyi sétányon álló mélygarázs fölötti terület kialakítására, pihenőpark létesítésére. A beruházás teljes költsége várhatóan 1,3 milliárd forint lesz.

A GINOP pályázat keretében a mélygarázs fölött négy épületet alakítanak ki, ezek a kilencezer négyzetméteres területből 1200 négyzetmétert foglalnak majd el. Az ingatlan Halászkert felőli részén egy információs irodát illetve egy kétszintes épületet emelnek, itt kiállítótér illetve vendéglő kap helyet. A mellette épülő részben három üzlethelyiséget alakítanak ki, ez vállalkozói forrásból épül fel, de marad önkormányzati tulajdonban, a vállalkozók bérleti díj ellenében használják majd. A terület északi részén pedig egy közösségi térként is funkcionáló kortárs galéria, divattörténeti kiállítóhely létesül, itt tanfolyamokat, kurzusokat, divatbemutatókat tartanak majd.

  • Képgaléria

A beruházás részeként mintegy 8 ezer négyzetméteren rendezik a zöldterületet, parkosítanak, gyalogos utakat létesítenek, szökőkutat alakítanak ki. Megépül egy telente, szezonálisan működő 60×15 méteres jégpálya is.
Az építkezés alatt a mélygarázsban továbbra is lehet parkolni.

A tervek szerint az év végére az épületek szerkezetkészek lesznek, elkészülnek a sétányok és befejeződik a parkosítás, arra is van esély, hogy a télen már használható lesz a jégpálya is. Jövő évben zajlanak majd a belső munkálatok, így a nyári szezonra elkészül a teljes beruházás, egy új turisztikai résszel bővül a város.

 

Olvass tovább

Hozzászólások lezárva.