Oldal kiválasztása

Műjégpálya Füreden

Szerző: | 2019-12-13.

Megnyílt Balatonfüred új műjégpályája. A Zákonyi-parkban kialakított, 900 négyzetméteres jégfelületen egyszerre több, mint kétszázan tudnak korcsolyázni.

December közepén megnyílt a régóta várt városi műjégpálya. A tíz centiméter vastag jégrétegű, kivilágított jégpályán lesz zene, a parkban lévő szolgáltatók pedig forralt bort, meleg italokat kínálnak a látogatóknak.

A pálya jégminősége kitűnő, ám három óránként egyórás karbantartást végeznek rajta annak érdekében, hogy mindig tükörsima felületen lehessen korcsolyázni.
Ennek megfelelően a pályán minden nap 9-12, 13-16 illetve 17-20 óra között lehet korcsolyázni.

A fedetlen pályának az eső nem árt, viszont 10 fok felett a jég már károsodik, ezért a pálya működése részben függ az időjárástól. A műjégpálya +10 fokos hőmérséklet felett nem üzemel.

Az önkormányzat beruházásában létesült, 220 fő befogadására alkalmas szezonális műjégpálya a Zákonyi-park igényes környezetében áll, – felszín alatti parkolóval, korcsolya bérlő standdal várja a szórakozni, sportolni, vagy csak nézelődni vágyókat.

A tervek szerint a műjégpálya egészen február 15-ig üzemel majd, naponta 9-20 óra között.

Ezer forintba kerül egy felnőtt belépő, ez két órás használatra szól, a diákok 700 forintért válthatnak jegyet, a füredi lakosok 50 százalékos kedvezménnyel használhatják a pályát, a 14 éven aluli helyi lakosok pedig ingyenesen.
Előzetes egyeztetés után a jégpályát nagyobb csoportok, iskolai osztályok is használhatják, iskolaidőben 25 ezer forintos áron.

További részletek itt.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2019 >
Március
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
1819202122
  • 15:00 -20:00
    2019.03.22-2019.03.23
    Tagore sétány

    Balatonfüred, Tagore sétány

    Programok Hamvas Béla író, filozófus szellemében.

2324
25262728293031

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004