Oldal kiválasztása

Biomassza fűtés a városban

Szerző: | 2023-03-06.

Biomassza alapú fűtőművet létesítenek Balatonfüreden. A Probio Zrt. Fürdő utcai ipari telephelyén helyet kapó új rendszer jelentősen csökkenti a bizonytalan import földgáztól való függőséget, attól lényegesen olcsóbb energiaköltségekkel jár, és a szén-dioxid kibocsátás csökkentésével a klímavédelemhez is hozzájárul. Pályázati úton egy milliárd forintot nyert a város a modellértékű rendszer kiépítésére.

A biomassza fűtő kazánok a Balaton Szabadidő Központot, a városi uszodát, a kézilabda akadémiát, továbbá a városi bölcsődét és a Tündérkert Óvodát fűtik majd. A projekt részeként az uszoda és a Probio telephelyén egy 150 kW teljesítményű napelemes rendszert is kialakítanak.

A projekt modellértékű lesz, hiszen a fűtést főként a fák metszéséből illetve a parkgondozásból begyűjtött biomassza szolgálja majd, az áram igényt pedig a napenergia biztosítja.
A fűtéshez szükséges alapanyag plusz költség nélkül megtermelődik a városban, hiszen az év során keletkezett zöld nyesedéket, faleveleket a most is működő komposzttelep mellett létesítendő városi telephelyen aprítják majd fel, és egy úgynevezett EWA konténerben teszik fűtésre alkalmas biomasszává.

A fejlesztéssel Balatonfüred évente legalább 700 tonnával kevesebb szén-dioxidot termel majd, a létesítendő, kis méretű hőközpontban pedig külön korszerű berendezés biztosítja a szállópor leválasztását. A kazánok működését már a próbaüzem során is független, hitelesített mérésekkel kell igazolni.

Várhatóan ez év decemberre készül el a biomassza fűtőmű.

A Füred TV videója:

 

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2025 >
Március 1
  • 01
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004