Oldal kiválasztása

Bevételt hoz az új ipari park

Szerző: | 2023-10-19.

Elkészült az új ipari park. A Széchenyi 2020 program keretében 1,135 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósult meg a fejlesztés. Épületek, parkolók készültek, fejlesztették az út- és villamos-hálózatot, megoldották a terület szennyvíz-elvezetését illetve ivóvíz-ellátását, ipari elkerülő utat építettek.

Az új ipari park az egykori szeméttelep helyén, az Aszófői út mentén egy tizennégy hektáros területen található. A komplex fejlesztés több új épületet is magába foglal, ezekbe költözött például a Fürdő utcából a Probio Zrt. kertészeti és köztisztasági részlege, a teljes géppark, valamint itt parkolnak a hulladékszállító járművek is.

– Az ipari park létesítése egy fontos és hosszútávon fenntartható fejlesztés a városban, hiszen bevételt hoz. Remélem sok helyi vállalkozás megtalálja majd itt a számítását, jó úton haladnak az erre vonatkozó szerződések. A projekt részeként megépült elkerülő út pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mentesítette a teherforgalomtól a belvárost- fogalmazott Bóka István polgármester az átadó ünnepségen.

Kontrát Károly a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: az ipari park részben a városüzemeltetést, működtetést segíti, ami egy fontos szempont. – Lényeges, hogy Balatonfürednek a turizmus mellett legyen más bevételi forrása is, ezt a célt jól szolgálhatja az ipari park – mondta.

A beruházás részeként elkészült egy hétszáz négyzetméteres csarnoképület, amelyben raktárhelyiségek, öltözővel és mellékhelyiséggel ellátott szociális blokkok valamint irodák is találhatók. Itt működik tovább minden, ami a köztisztasági, parkfenntartási feladatokkal kapcsolatos. A fejlesztés révén a dolgozók kulturált körülmények között végezhetik munkájukat.
A járművek tisztítására egy nagy autómosót létesítettek, és van egy javító műhely is. Megépült egy háromszáz négyzetméteres tároló, amiben az igazgatási épület fűtését biztosító biomassza-kazán kapott helyet. Az épület raktározási funkciót is ellát, itt tárolják a téli síkosságmentesítéshez szükséges anyagokat.

A létesítmény közműellátottságának biztosítása érdekében új hálózatokat építettek. Az ipari park messze esik a 71-es főút déli felén lévő szennyvízteleptől, így onnan új vezetékeket fektettek le, a kamionos telephelytől pedig egy új vízvezeték épült. A hulladéklerakóban lecserélték a régi, légvezetékes villamos hálótatot, és egy új transzformátor-állomás is épült. A meglévő nyomvonal felhasználásával az Aszófői úttól elkészült egy teljesen új becsatlakozó út, ami az iparterület beléptető rendszeréhez viszi a forgalmat. A területen belül két irányba további új úthálózat épült, és a projekt része még az az ötszáz méteres, korábban átadott ipari elkerülő út is, ami a Vázsonyi utat köti össze a Bajcsy-Zsilinszky utcával.

A Széchenyi 2020 program keretében a Településfejlesztési Operatív Program támogatásával Balatonfüred önkormányzata 1,135 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból létesítette az ipari parkot.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
Április
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004