Oldal kiválasztása

Együtt Paloznakkal

Szerző: | 2011-03-08.

A város együttműködési megállapodást kötött Paloznakkal. A két település elsősorban a kultúra, az idegenforgalom és a gasztronómia területén igyekszik összehangolni kínálatát és erősíteni egymást. Czeglédy Ákost, az ötszáz lelkes falu polgármesterét kérdeztük.

 

– Nem egymás versenytársai vagyunk, keresni kell a kapcsolódási pontokat, kiegészíteni egymás kínálatát és adottságait. Ebből a megfontolásból született a két település közötti együttműködés, aminek a közös kultúrtáj mellett voltak konkrét előzményei is, hiszen a füredi iskolások évek óta ingyenesen látogatják a Tájházunkat, helytörténeti, honismereti foglalkozásokat tartanak ott. Paloznak, megőrizve persze sajátosságait, örömmel társul a Füreden zajló kulturális turizmushoz, nekünk is az a célunk, hogy színvonalas rendezvényeket szervezzünk. Csatlakoztunk és csatlakozunk több füredi programhoz, mint például a Hal és Borünnephez, az Ünnepi Könyvhéthez vagy éppen a Romantikus Reformkorhoz – vélekedett Czeglédy Ákos.

Az együttműködéshez egyébként nagy lökést adott az is, hogy először a Virágos Magyarországért Környezetszépítő verseny történetében, két, egymáshoz ennyire közeli település nyerte meg a saját kategóriáját. Együtt képviseljük majd az európai versenyben az országot. Bízunk benne, hogy ennek lesz marketing értéke, hogy aki eljön Füredre, az ellátogat Paloznakra is és fordítva – válaszolta érdeklődésünkre Czeglédy Ákos, aki hangsúlyozta, A felemelő évszázad című program keretében megújult a paloznaki Tájház kiállítása, ehhez kapcsolódóan új múzeumpedagógiai programokat dolgoztak ki, a kiállítást illetve a foglalkozásokat a továbbiakban is térítésmentesen látogathatják a füredi iskolák diákjai.

A polgármester kiemelte: a kulturális pályázatok az együttműködésre ösztönöznek és építenek, így Balatonfüred és Paloznak összefogva a remények szerint még nagyobb eséllyel indulhat majd ezeken a pályázatokon.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2021 >
június 28 - július 04
  • 28

    Apacuka

    18:30 -20:00
    2021.06.28
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Lemezbemutató koncert.

  • 29

    Kisfaludy Színházi Nyári Esték

    16:00 -22:00
    2021.06.29-2021.08.19
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Színházi előadások.

    Csillagok közt – Musicalgála

    21:00 -23:00
    2021.06.29
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    A Budapesti Operettszínház produkciója.

  • 30
    Nincsenek események
  • 01

    Hogy szeret a másik

    21:00 -23:00
    2021.07.01
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Szerelem, három házaspár, gyanakvások.

  • 02

    Vackor kalandjai – INVERSEDANCE

    16:00 -18:00
    2021.07.02
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Gyermek táncjáték.

  • 03
    Nincsenek események
  • 04

    Valódi hamisítvány

    21:00 -23:00
    2021.07.04
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Színpadon: Hernádi Judit és Kern András.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004