Oldal kiválasztása

Megkezdődött a szezon

Szerző: | 2011-04-23.

Kalózhajó, új füredi programkínálat, tematikus kirándulások, kibővített szolgáltatások és késő esti hajójáratok, mindez a tavalyelőtti árakon. Nagyszombaton a vakító napsütésben ismét útjára indult a zsúfolásig telt mólótól a 120 éves Kelén. Megkezdődött a 165. balatoni hajózási szezon.

 

– Szerencsések vagyunk, hogy itt, ebben az idillikus környezetben élhetünk. Köszönjük a hajósoknak, hogy ismét eljöttek hozzánk, hiszen élettel töltik meg a Balatont. A Kelén ismét kifut a vízre, ez a turisztikai szezon kezdete. Mindannyiunk felelőssége, hogy az ideérkező vendégek jó emlékekkel térjenek innen haza – mondta a Hajókikötőben tartott megnyitó beszédében dr. Bóka István polgármester.

Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere, a Balatoni Szövetség elnöke kiemelte: a Balaton térségének minimum önálló fejlesztési területté kell válnia, és el kell érni, hogy az ország költségvetésében külön keret álljon rendelkezésre a régió fejlesztésére. Horváth Károly, Siófok alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy a hajóturizmus révén az ideérkezőknek minél többet meg kell mutatni a balatoni tájból.

– Kibővített szolgáltatásokkal, két évvel ezelőtti árakon várjuk a vendégeket. Felkészültünk, bízunk a tavalyinál eredményesebb szezonban – vélekedett dr. Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

{photogallery}440{/photogallery}

A hajózási társaság 22 kikötőjében 23 személyhajó, – köztük egy 25 fős kalandvitorlás, és egy gyorshajó -, továbbá 4 komp közlekedik. Az idei szezonban 20 kikötőből indítanak sétahajókat, 13-ból diszkóhajókat, 11-ből gyerekhajókat, és 20 kikötőből programmal, étkezéssel meghirdetett hajókirándulásokat szerveznek, mint például a reformkori túra Balatonfüreden. Az idei szezon újdonságának számít, hogy a gyerekek számára a bohóchajókon kívül három kikötőből (Keszthely, Balatonboglár, Balatonfüred) kalózhajót is indítanak. A városból a diszkóhajók mellett karaoke hajó is indul majd. A szolgáltatások egyelőre tavalyelőtti árakon vehetők igénybe, sőt a társaság az üdülési csekket is elfogadja. A Balaton régió állandó lakosai a menetrendszerinti hajójáratokon 25 százalékos kedvezménnyel utazhatnak. Idén is lesz „Balaton Mix” nevű utazási jegy, ami a hajózási társaság és a MÁV-Start Zrt. közös kedvezményes menetjegye a Balaton körüli menetrend szerinti vonatokra és a menetrendszerinti hajójáratokra. (A jegy 2011. május 1. és szeptember 30. között vehető igénybe több változatban.)

Videó az ünnepségről.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2018 >
december 24 - december 30
  • 24

    Játékvásár

    10:00 -18:00
    2018.12.24-2018.12.26
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Készségfejlesztő játékok.

  • 25
    Nincsenek események
  • 26
    Nincsenek események
  • 27

    Édesvízi mediterrán

    16:00 -17:00
    2018.12.27-2018.12.28
    Balatonfüred, Zákonyi Ferenc sétány
    Balatonfüred, Zákonyi Ferenc sétány

    Könyvbemutató.

    Komolyzenei Esték

    18:00 -20:00
    2018.12.27
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Érdi Tamás és a Mendelssohn Kamarazenekar koncertje.

  • 28

    Nagyvendéglő szakácskönyve

    17:00 -19:00
    2018.12.28
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Könyvbemutató.

  • 29
    Nincsenek események
  • 30

    Forraltbor party

    12:00 -22:00
    2018.12.30
    Balatonfüred, Vitorlás tér
    Balatonfüred, Vitorlás tér

    Vízparti forraltbor party.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004