Oldal kiválasztása

Díjazott füredi strandok

Szerző: | 2011-06-17.

A Balatoni Szövetség ismét minősítette a fürdőhelyeket, Kék Hullám Zászlót kaptak azok a strandok, amelyek megfelelnek a nemzetközi követelményrendszernek. A város két fizetős strandja, az Esterházy és a Kisfaludy is a díjazottak között van. Azaz tiszta, vendégbarát és biztonságos.

 

Idén 31 strandot és öt kikötőt díjazott az akciót szervező Balatoni Szövetség. Valamennyi nevező strandot végiglátogattak, a kritériumok nem változtak továbbra is a legtisztább fürdővízzel és partszakasszal rendelkező, megfelelő infrastrukturális és higiéniai feltételeket biztosító fürdők kaphatták meg a minősítést.

– Szinte valamennyi strandon tapasztaltunk kisebb- nagyobb fejlesztést. Egyre szebbek, igényesebbek a fürdőhelyek, a víz mindenütt tiszta volt és úgy tűnik mindenhol kiemelten figyeltek a biztonságra is. Szembetűnő volt, hogy több fürdőben külön figyelmet fordítottak a gyerekekre illetve a mozgássérültekre, ebben élenjárt Füred, hiszen mindkét strandon igényes játszóterek találhatók – fogalmazott Lázár János, a Balatoni Szövetség titkára, a Borcsa Étteremben tartott sajtótájékoztatón, ahol átadták az elismerő okleveleket és zászlókat a nyertes települések képviselőinek.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2019 >
július 29 - augusztus 04
  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 31

    A füredi rabbi séta

    16:00 -19:00
    2019.07.31
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Autentikus helytörténeti séta.

  • 01

    Klassz a parton!

    20:00 -22:00
    2019.08.01
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    A Budafoki Dohnányi Zenekar Kamaraegyüttesének koncertje.

  • 02

    Komolyzenei koncert

    20:00 -22:00
    2019.08.02
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Klassz a parton programsorozat koncertje.

    Magna Cum Laude koncert

    20:30 -22:30
    2019.08.02
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Pop-rock slágerek az ország egyik legnépszerűbb zenekarától.

    Vaszary Kertmozi

    22:00 -23:50
    2019.08.02
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    A hegedűtanár.

  • 03

    Zongora koncert

    20:00 -22:00
    2019.08.03
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Balog József és Érdi Tamás estje.

  • 04

    BalatonSax

    20:00 -22:00
    2019.08.04
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncert a parton.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004