Oldal kiválasztása

Szent István örökében

Szerző: | 2011-08-20.

A független, keresztény, magyar állam megteremtését, a létünket és összetartozásunkat ünnepeljük ma. István király egységesítette az alkotó energiákat, csatlakoztatta hazánkat Európához. Ne térjünk le az általa kijelölt útról – mondta ünnepi beszédében Polgárdy Imre, a Megyei Közgyűlés alelnöke.

 

A Szent István téren tartott városi ünnepségen Polgárdy Imre úgy fogalmazott: augusztus 20-a a magyar nemzet nagy napja, amely mindannyiunkat arra emlékeztet, hogy annyi szenvedés és megpróbáltatás ellenére is él a nemzet.

– Hosszú idő után egy tettre kész kormányt tudhatunk magunk mögött. Hitre, belső tartásra, erkölcsi iránytűre van szükségünk. Ne térjünk le Szent István útjáról – vélekedett beszédében a közgyűlés alelnöke.

Az ünnepség keretében átadták a Balatonfüred díszpolgára posztumusz díjat, amelyet az elmúlt év tavaszán, tragikus hirtelenséggel elhunyt Kutas Árpádnak ítélt oda a testület. Az elismerést az egykori alpolgármester fia Kutas Bendegúz Árpád vette át.

Kutas Árpád nagy formátumú személyiség volt, aki a város fejlesztéséről távlatokban gondolkodott. Igazi közösségi ember lévén sokat tett a város, különösen Arács fejlődéséért, számos sikeres kezdeményezés fűződik a nevéhez. Kutas Árpád 1990-ben telepedett le Arácson, 2002-től volt önkormányzati képviselő, 2006-tól pedig a város alpolgármestereként tevékenykedett.

A városi ünnepség előtt a katolikus plébánia templomban kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisét tartottak. Az ünnepről mindhárom történelmi egyház megemlékezett.

A Szent István téri ünnepségen Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara zenélt és fellépett a Balatonfüred Néptánc Együttes.
A programok tovább folytatódnak, este tízkor pedig tűzijáték lesz a mólónál.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
szeptember 19 - szeptember 25
  • 19
    Nincsenek események
  • 20
    Nincsenek események
  • 21

    Széchenyi emlékünnepség

    17:00 -19:00
    2022.09.21
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Hagyományos megemlékezés.

  • 22
    Nincsenek események
  • 23

    XVII. Romantikus Reformkor Fesztivál

    10:00 -17:00
    2022.09.23-2022.09.25
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Felvonulás, időutazás.

  • 24

    Murci fesztivál

    10:00 -20:00
    2022.09.24
    Balatonfüred, Lapostelek-Dűlő 4049
    Balatonfüred, Lapostelek-Dűlő 4049

    Murci kóstoló, koncertek, gyerekprogramok.

    Európai Virágos Városok és Falvak versenye

    11:00 -16:00
    2022.09.24
    Balatonfüred, Vitorlás tér
    Balatonfüred, Vitorlás tér

    Nemzetközi verseny gála.

    Spicc és Gin Party

    16:00 -23:00
    2022.09.24
    Balatonfüred, Hajóállomás
    Balatonfüred, Hajóállomás

    Zenés, táncos party.

  • 25
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004