Oldal kiválasztása

Katamarán országos bajnokság

Szerző: | 2011-08-22.

Igazi izgalmak, katamaránok egymás ellen, újra száguldás a Balatonon. Augusztus 25-29 között Füreden rendezik meg az F18-M3 Országos Bajnokságot. A Magyar Vitorlás Szövetség szervezte versenyen összesen 15 futamot terveznek a Balatonfüred – Zamárdi – Tihany közötti vízterületen.

 

A bajnokság hivatalos megnyitója augusztus 25-én délelőtt lesz, majd a tervek szerint 12 órakor már el is rajtol az első futam. A verseny egyik nagy esélyese a júliusi balatonfüredi F18 Világbajnokságon remekül szerepelő Várady Szabó János – Petheő Tamás páros, ők egyébként a címvédők. Legnagyobb ellenfelük várhatóan a Diószegi Zoltán – Jankovics Gábor páros lesz.
Új, a korábbinál gyorsabbnak ígérkező hajóval indul majd a Róka Sándor – Korompai Zsolt páros, rajthoz áll a Hegedűs Léna – Cséffai Zoltán egység is, és nagy lelkesedéssel készül első megmérettetésére a Károlyi András – Károlyi Miklós páros.

Az m3-as osztályban különböző hajótípusok indulnak majd. A tavalyi címvédő Székely András, idén Marton Balázs kormányossal indul.

A díjkiosztó tervezett időpontja: augusztus 29-e, délután 16 óra, helyszíne a balatonfüredi edzőtábor és vitorláskikötő.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
Augusztus
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004