Oldal kiválasztása

Quasimodo Nemzetközi Költőverseny – Több száz magyar és külföldi pályázó

Szerző: | 2011-09-07.

Immár 19. alkalommal rendezik meg a Nobel-díjas olasz költőről elnevezett Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt. Soha ennyien nem jelentkeztek az irodalmi eseményre, mintegy háromszáz pályázó, több, mint hatszáz művel nevezett. A magyar alkotók mellett ezúttal is részt vesznek külföldiek: Romániából, Szerbiából sőt még Angliából is érkeztek művek. Az idei programnak külön érdekessége, hogy Quasimodo épp ötven évvel ezelőtt ültetett fát a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére.

 

– Rekordszámú pályamű érkezett az idei költőversenyre, a jelentkezők száma illetve a beküldött versek mennyisége is példa nélküli. Ismerve a verseket elmondhatom, hogy nagyon nívós és erős a mezőny, ezért úgy döntöttünk, hogy idén több elismerést osztunk ki az alkotók között. A fődíj mellett, két különdíjat, egy életműdíjat ítél oda a zsűri, illetve többen kapnak majd elismerő oklevelet – válaszolta érdeklődésünkre Cserép László, a költőverseny kuratóriumának titkára. A rendezvény főszervezője hozzátette: a hagyományoknak megfelelően a költőversenyt ezúttal is különböző kulturális programok kísérik: lesz színházi előadás, kiállítás és könyvbemutató valamint megjelenik a Tempevölgy új száma, a folyóiratban a díjazott költemények olvashatók majd. A költőverseny teljes programja.

A rendezvényen részt vesz a Nobel-díjas költő fia, Alessandro Quasimodo is. Az emlék-, valamint a különdíjas verseket ezúttal is lefordítják olasz nyelvre, a gálán pedig a szokásoknak megfelelően levetítik a tavalyi győztes versek inspirálta kisfilmeket. A tavalyi győztes versek és további részletek itt.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2020 >
Március
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
23456
  • 17:00 -19:00
    2020.03.06
    Arácsi Népház

    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Vajda Katalin – Dr. Preisz Ádám közös festménykiállítása.

78
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004