Oldal kiválasztása

Egy kiemelkedő füredi

Szerző: | 2011-09-28.

A leszármazottak kezdeményezésére a fürdőtelep első igazgatójának, Écsy Lászlónak állítottak emléktáblát egykori munkahelyének falán, a Blaha Lujza utcában. Écsy 1835-től dolgozott a gyógyfürdő felügyelőjeként, 1867-89 között pedig igazgatójaként. A 19. század legjelentősebb füredi polgára volt.

 

Écsy László 54 évig volt a város fürdőigazgatója. Szinte minden korabeli füredi fejlesztésben fontos szerepet játszott, gondja volt a színházakra, a Kiserdőre, a gőzhajózásra és persze a fürdőtelep mindennapjaira. Részletes, precízen vezetett naplója fontos kordokumentum és helytörténeti forrás.

– Integráló személyiség volt, aki elsőként igyekezett egységesíteni Balatonfüredet. Figyelméből egyaránt jutott a két ófalura: Arácsra és Füredre, a szőlőhegyekre illetve a fürdőtelepre. Több magánéleti tragédia nehezítette életét, ennek ellenére volt ereje a közösség érdekében cselekedni. Ő volt a 19. század legjelentősebb füredi polgára – mondta az emléktábla avatásán dr. Lichtneckert András történész.

Az ünnepség és némi helytörténet. Videó.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004