Oldal kiválasztása

Jön a Balatoni korona

Szerző: | 2012-01-27.

Ma kezdik nyomtatni a térség helyi pénzét, a Balatoni koronát, amely március végén kerül forgalomba. A Balatoni koronát, amelynek ötszázas címletén Jókai Mór illetve a Kossuth-forrás képe lesz látható, a fizetőeszköz elfogadásához csatlakozó önkormányzatok, gazdálkodó szervezetek használhatják.

 

Még tavaly májusban Porga Gyula, Veszprém polgármestere jelentette be, hogy helyi pénz bevezetését tervezik a megyeszékhelyen és térségében. A kezdeményezéshez csatlakozott Balatonalmádi, Balatonfüred és Várpalota, valamint három környékbeli község, Nemesvámos, Litér és Tihany.

A bankjegyeken I. András és a tihanyi apátság (20 000), Gizella királyné illetve a veszprémi vár (10 000), Óvári Ferenc és a vörösberényi erődtemplom (5 000), Thuri György és a vára (2000), Horváth Balázs valamint az 1956-os mártír Brusznyai Árpád emlékére állított veszprémi szobor (1000), Jókai Mór és a Kossuth-forrás (500) látszanak majd.

A bankjegysort, amely utalványként működik majd, Vagyóczky Károly, a Magyarországon forgalomban lévő papírpénzek tervezője készítette.

A helyi pénztől általában azt várják, hogy az adott térségben pluszforrást, likviditást biztosítson a pénzforgalomban részt vevők számára. A sikeres kibocsátáshoz, forgalomba hozatalhoz kellő számú céget, önkormányzatot kell találni, és szintén kellő számú vállalkozást ahhoz, amely ezt fizetőeszközként elfogadja.
A pénzkibocsátás monopóliuma Magyarországon a Magyar Nemzeti Banké, a helyi pénz tehát készpénzt helyettesítő utalvány. A helyi pénz forintfedezetét az érintettek elhelyezik egy bankban, hogy az utalvány átváltható legyen forintra.

Forrás: mti

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
április 25 - május 01
  • 25
    Nincsenek események
  • 26
    Nincsenek események
  • 27

    Négy évszak - Komolyzenei koncertsorozat

    18:00 -21:00
    2022.04.27
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.

    Tavaszi koncert.

  • 28

    Parker Jazz Club

    19:00 -22:00
    2022.04.28
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Karosi Júlia Quartet koncertje.

  • 29

    Jókai Napok

    11:00
    2022.04.29-2022.05.01
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    A nagy, klasszikus író nyomában.

    Pezsgő-sziget, Champagne és Ti

    16:00 -23:00
    2022.04.29-2022.04.30
    Balatonfüred, Hajóállomás
    Balatonfüred, Hajóállomás

    Szezonindító rendezvény ínyenceknek.

  • 30

    Jókai-bableves főzőverseny

    10:00 -17:00
    2022.04.30
    Balatonfüred, Koloska-völgy
    Balatonfüred, Koloska-völgy

    Gasztronómia a Koloska-völgyben.

  • 01

    Jókai Majális

    09:00 -21:00
    2022.05.01
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Koncertek, kiállítások.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004