Oldal kiválasztása

Dalma sikere

Szerző: | 2012-04-17.

Gálfi Dalma, a füredi Radnóti Miklós Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója kitűnő tanulmányaiért valamint nemzetközi tenisz és országos atlétikai eredményeiért a Magyar Köztársaság Jó tanulója – jó sportolója címet vehette át. Az elismerést Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter adta át.

 

Gálfi Dalma – számtalan tenisz verseny győztese – jelenleg az európai 14 évesek tenisz ranglistáján harmadik helyen áll.

– Nagyon sok tehetséges fiatal van Dalma korosztályában. Ez a sport elsősorban fejben dől el. Szerénynek kell maradni továbbra is, nem szabad „elszállni” az eredmények miatt. Fontos, hogy az elkövetkezendő években ne érje sérülés Dalmát. A kondicionális képzésére még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk. 16-17 éves korban dől el elsősorban minden. Amennyiben töretlenül fejlődik, akkor szép eredményeket érhet el majd a felnőtt korosztályban is – nyilatkozta korábban Gálfi Tamás a teniszező édesapja Gálfi Tamás, aki egyben edzője is.

Íme, Dalma edzéséről egy három évvel ezelőtt készült Füred tévé videó.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2020 >
február 24 - március 01
  • 24
    Nincsenek események
  • 25

    Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

    16:30 -18:00
    2020.02.25
    Balatonfüred, Bajcsy-Zyilinszky utca
    Balatonfüred, Bajcsy-Zyilinszky utca

    Megemlékezés.

  • 26
    Nincsenek események
  • 27
    Nincsenek események
  • 28

    Vegán vacsora Ferivel, a főzelékessel

    19:00 -22:00
    2020.02.28
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 7.
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 7.

    Szatmári Ferenc szakács, blogger főz.

  • 29

    Gasztro Piknik

    12:00 -20:00
    2020.02.29
    Balatonfüred, Munkácsy Mihály utca 5.
    Balatonfüred, Munkácsy Mihály utca 5.

    BalatoniKör szökőnapi gasztro-rendezvénye.

    Operaelőadás

    18:30 -21:00
    2020.02.29
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Bizet: Carmen – közvetítés a New York-i Metropolitanből.

  • 01
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004