Oldal kiválasztása

Jókai, a mester

Szerző: | 2012-05-04.

Jókai a mindennapjaink része, itt él velünk Füreden, és él az általa megteremtett világ is. Ám a mester nem csak nekünk fontos, újra és újra felfedezik műveit. A Jókai Napok nem csupán az író kultuszának éltetője, hanem a város kulturális szezonnyitója is – mondta az ünnepségen Hári Lenke alpolgármester.

 

A Jókai Emlékház udvarában rendezett hagyományos ünnepséget ezúttal rendhagyó módon az egy hetes eseménysorozat záró napján tartották meg. A 21. alkalommal megrendezett számos kulturális programot felölelő Jókai Napok, még a múlt hétvégén, a Koloska-völgyben tartott közkedvelt Jókai-bableves versennyel indult útjára.

– Jókai maga írta, hogy az iskolánkban lett belőle ember és író. Talán kevésbé ismert, hogy Jókai kiváló táncos volt és kitűnően festett, több portréja is megmaradt, sőt egy darabig nem is tudta eldönteni, hogy festő vagy inkább író legyen. Szerencsére utóbbi mellett döntött, művei megkerülhetetlenek, az egyetemen jelenleg is aktívan foglalkozunk regényeivel – mondta ünnepi beszédében Dr. Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora.

Az egyetem Jókai és a világirodalom címmel konferenciát rendez a városban, amelynek célja, hogy a „Jókai-jelenség” megértéséhez annak az európai kapcsolatrendszernek az újragondolásával járuljon hozzá, amely az író regényeinek elbeszélésmódját, karakterét, és tematikai súlypontjait alakította. A Városi Múzeumban zajló konferencia a jelenkori Jókai-kutatás rangos seregszemléje, amelyen az ELTE, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Babes-Bolyai Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem valamint a rendező Károli Gáspár Református Egyetem kutatói adnak elő.

Az ünnepségen Jász Attila Quasimodo-díjas költő a reformkort idéző versciklusából olvasott fel, majd Praznovszky Mihály irodalomtörténész ismertette az önkormányzat kiírta „Utazás a Balaton körül – ami kimaradt Eötvös Károly könyvéből” című pályázatának eredményét. Mint mondta, a középiskolások által beküldött pályaművek mindegyikéből sugárzik a Balaton szeretete.
A pályázat fődíját Szabó Dávid Dömötör, a Lóczy Lajos Gimnázium 9/B osztályos tanulója kapta.

Az ünnepség a Jókai-szobor megkoszorúzásával zárult.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
április 25 - május 01
  • 25
    Nincsenek események
  • 26
    Nincsenek események
  • 27

    Négy évszak - Komolyzenei koncertsorozat

    18:00 -21:00
    2022.04.27
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.

    Tavaszi koncert.

  • 28

    Parker Jazz Club

    19:00 -22:00
    2022.04.28
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Karosi Júlia Quartet koncertje.

  • 29

    Jókai Napok

    11:00
    2022.04.29-2022.05.01
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    A nagy, klasszikus író nyomában.

    Pezsgő-sziget, Champagne és Ti

    16:00 -23:00
    2022.04.29-2022.04.30
    Balatonfüred, Hajóállomás
    Balatonfüred, Hajóállomás

    Szezonindító rendezvény ínyenceknek.

  • 30

    Jókai-bableves főzőverseny

    10:00 -17:00
    2022.04.30
    Balatonfüred, Koloska-völgy
    Balatonfüred, Koloska-völgy

    Gasztronómia a Koloska-völgyben.

  • 01

    Jókai Majális

    09:00 -21:00
    2022.05.01
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Koncertek, kiállítások.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004