Oldal kiválasztása

Továbbjutás az EHF-kupában

Szerző: | 2012-09-10.

A Balatonfüredi KSE legyőzte az észt Kehra együttesét a férfi kézilabda EHF-kupa első fordulójának visszavágóján, ezzel továbbjutott a 36 közé. Bár az odavágón 25–24-re kikapott a füredi csapat, a visszavágót 27–22-re megnyerte, így a következő körben a szerb Vojvodina vár majd a csapatra.

 

Az első mérkőzést is Balatonfüreden rendezték – szombaton -, mert az észt bajnok feladta pályaválasztói jogát. Azt az összecsapást a Kehra nyerte 25-24-re, a visszavágóval együtt azonban a füredi együttes 51-47-es összesítéssel került a következő körbe.

A fürediek a szombati elfogadhatatlan játék után összekapták magukat. Örömteli volt látni, ahogy sziporkáztak a fiatalok, szinte valamennyiük dicsérhető teljesítményt nyújtott, de Hornyák, Faluvégi, Pulay játéka közülük is kiemelkedett. A mintegy négyszáz néző előtt játszott visszavágón a csapat legeredményesebb játékosa Hornyák volt hat góljával, Sandrk és Zdolik pedig 5-5 gólt dobott.

Sótonyi László: Örülök annak, hogy a tegnapi meccs után motiváltan léptünk pályára és ennek meg is lett az eredménye. Fontos és tanulságos párharcot vívtunk. Nehéz volt a vendégeink stílusában játszanunk, amit ráadásul a játékvezetők is támogattak – olvasható a vezetőedző nyilatkozata a csapat honlapján.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2020 >
március 30 - április 05
  • 30
    Nincsenek események
  • 31
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események
  • 04
    Nincsenek események
  • 05
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004