Oldal kiválasztása

Széchenyi a követendő példa

Szerző: | 2012-09-21.

Új Széchenyikre van szükségünk! Hol vannak a hozzá hasonló hazafiak? – fogalmazott Kepli Lajos, országgyűlési képviselő, a Széchenyi emlékünnepségen tartott beszédében, aki a legnagyobb magyart idézve hangsúlyozta: Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.

 

– Széchenyi István a haladás reformkori motorja volt. Általa hihetetlen mértékben fejlődött az ország, tevékenysége révén kialakulhatott az öntudatos, magyar, polgári osztály. Számos, kiemelkedő tette közül kiemelném a hajózásért és vízügyért tett intézkedéseit. Ezek napjainkban is aktuális kérdések, hiszen a Balaton vízszintje kritikus, a vízkincsünk védelme nem megfelelő. Széchenyi szintű reformokra van szükség a vízgazdálkodásban – mondta ünnepi beszédében Kepli Lajos, aki úgy fogalmazott: a nemzetnek a múlt a gyökere, a jelen a törzse és a jövő a lombkoronája. Hinnünk kell az igazságban, Istenben, hazánkban, Magyarország feltámadásában, csak ez vezethet a nemzet felemelkedéséhez – hangsúlyozta a képviselő.

– Nemzetben gondolkodó magyarokra van szükség. Széchenyi példát mutat nekünk, fogadjuk meg tanítását, hogy megérthessük a jelent és együtt építhessük a szebb jövőt – zárta beszédét Kepli Lajos, a gróf Tagore sétányon álló szobránál tartott megemlékezésen.

A hagyományoknak megfelelően idén is átadták a Széchenyi István vitorlás emlékverseny vándordíját. A versenyt, amelyen ezúttal 183 hajó vett részt, a Király Zsolt kormányozta Sponsor Wanted nyerte.

A rendezvényen közreműködött Kőrösi Csaba, a Petőfi Színház színművésze és az Ifjúsági Fúvószenekar Rojtos Norbert karnagy vezetésével.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2021 >
November 22
  • 22
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004