Oldal kiválasztása

Elkezdődik a buszállomás átépítése

Szerző: | 2013-02-13.

Hosszú előkészítés után végre elkezdődhet a busz-, illetve a vasútállomás modernizálása, ezzel együtt a lehangoló állapotú Castricum tér átépítése. A munkálatok várhatóan egy évig tartanak majd. Az állomás közelében két új társasház és sétány is épül. Látványtervek a buszállomásról.

 

A város kapujának is nevezett elhanyagolt állapotú busz-, és vasútállomás felújítása már évek óta napirenden volt, most végre hosszú egyeztetések után az önkormányzat megállapodott a MÁV-val és a Balaton Volánnal, így az Európai Unió támogatása mellett közösen finanszírozzák a fejlesztést, amely 560 millió forintból várhatóan egy év alatt készül majd el. A kivitelező a budapesti MVS Kft. lesz, de a fejlesztésben helyi vállalkozók is részt vesznek.

Teljesen átalakítják az állomás szerkezetét valamint modernizálják a működését, a szolgáltatások is bővülnek, új vendéglátóhelyek épülnek. Új fedett peron készül, a jelenlegi autóbusz indulóállások a vasútállomástól nyugatra kapnak helyet, a buszparkolókkal együtt. Közös helyiségben lehet majd megváltani a vonat-, illetve a buszjegyeket, egységes, a korábbinál átláthatóbb utas tájékoztató rendszert alakítanak ki, megújulnak a forgalmi irodák, a kiszolgáló helyiségek. Az épületek homlokzatát is átalakítják, a város arculatához illeszkedő központot létesítenek itt.
A Castricum tér is átalakul, sétányt építenek, újra burkolják a tereket és járdákat, új P+R parkoló létesül, a jelenleg lehangoló állapotú vendéglátóhelyeket pedig lebontják helyükre a Bázis-Invest kft. éttermet, kávézót épít. Szintén a füredi cég a Jókai és a Gábor Áron utca közötti, jelenleg üresen álló ingatlanon, üzleteknek is helyet adó két társasházat épít, és új sétányt is létesítenek.

Részletek és látványtervek a Füred tévé videójában itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
május 16 - május 22
  • 16
    Nincsenek események
  • 17
    Nincsenek események
  • 18
    Nincsenek események
  • 19
    Nincsenek események
  • 20
    Nincsenek események
  • 21

    Balaton Mountainbike Túra

    08:00 -17:00
    2022.05.21-2022.05.22
    Balatonfüred, Fürdő utca
    Balatonfüred, Fürdő utca

    Túra és gyerek verseny kerékpárral.

    Arácsiak Napja

    10:00 -20:00
    2022.05.21
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Az Arácsi Tájház megnyitója.

    Finisszázs

    16:00 -18:00
    2022.05.21
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Silvio Monti tárlatának záróünnepsége.

    St. Martin koncert

    19:00 -21:00
    2022.05.21
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.

    Templomi koncert.

  • 22

    Szeretlek Balaton

    09:00 -15:00
    2022.05.22
    Balatonfüred, Aranyhíd sétány
    Balatonfüred, Aranyhíd sétány

    Egészségnap.

    Füred Dixieland Band koncert

    18:00 -21:00
    2022.05.22
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Sztárvendég: Gáspár Laci.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004