Oldal kiválasztása

Borászok ugródeszkája

Szerző: | 2013-05-27.

Száz borászat, több mint háromszáz borral vesz részt a városban zajló országos borversenyen. A két napig tartó megmérettetés jó ugródeszka a borászoknak a nemzetközi versenyekhez – mondta Marcinkó Ferenc, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke a hétfői megnyitón.

 

 

Varga Zoltán, a Balatonfüred-Csopaki Borvidéki Hegyközségi Tanács elnöke felidézte, hogy 35 évvel ezelőtt rendeztek utoljára országos borversenyt Balatonfüreden. Kállay Miklós, a borverseny elnöke arról beszélt, hogy bort csak jókedvűen lehet bírálni, és arra kérte a bírálókat, vizsgálják meg a benevezett borok rossz tulajdonságait is, vegyék azokat figyelembe, „de ne azokat keressék”.
– A szőlő-bor ágazat egységes, erről tanúskodik, hogy az országos versenyen az egész szakma képviselteti magát – emelte ki Kállay Miklós, aki reményét fejezte ki, hogy a kétnapos esemény hozzájárul a magyar borba vetett hit megerősítéséhez is.

Hári Lenke, alpolgármester kiemelte, a település büszke a boraira, valamint A bor nemzetközi városa címére. – Külön öröm számunkra, hogy ezen az országos megmérettetésen negyven környékbeli borász vesz részt – tette hozzá.

Az országos borversenyre 101 borászat 319 borral nevezett be, ebből 128 fehér, 35 rozé, 120 vörös, 15 szénsavas, 10 késői, 11 tokaji bor. A legtöbb bor – negyven – a Balatonfüredi-Csopaki Borvidékről érkezett, a szekszárdi borvidék 36, a villányi 30, az egri pedig 26 féle nedűvel van jelen.

A XXXIV. országos borverseny szervezésében részt vett a Magyar Bor Akadémia, a Budapesti Corvinus Egyetem borászati tanszéke és a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft.

Forrás: MTI

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004