Oldal kiválasztása

Elhunyt Csincsi Ferenc

Szerző: | 2014-09-04.

A füredi zeneiskola igazgatója ötven éves volt.

Tragikus hirtelenséggel, szeptember 1-én, elhunyt Csincsi Ferenc, a Ferencsik János Zeneiskola igazgatója, tanára, Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekarának karnagya.

Balatonfüred Város Önkormányzata, a Klebelsberg Intézmény Fenntartó Központ Balatonfüredi Tankerülete, a Ferencsik János Alapfokú Művészeti Iskola és Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara Csincsi Ferencet saját halottjának tekinti.
Temetése szeptember 5-én, pénteken, 17 órakor lesz a balatonfüredi köztemetőben.

Csincsi Ferenc szülővárosában Ajkán kezdte zeneiskolai tanulmányait. Később, mint harsonás jelentkezett a szombathelyi zeneművészeti szakközépiskolába, ahol már tubásként végzett. Pécsett dalkör és fúvószenekar-vezetést tanult, az ELTE bölcsészkarán pedig kulturális menedzseri diplomát szerzett. 1984-től öt éven át az ajkai zeneiskolában tanított. Tizenkilenc éves korától, 1983-tól 1993-ig, az úrkúti mangánbánya fúvószenekarát vezette.
1989-ben költözött Balatonfüredre, megnősült, a füredi zeneiskolában tanított. 2002 óta volt igazgatója a Ferencsik János Zeneiskolának, 1993 óta pedig vezetője és karnagya Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekarának.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004