Oldal kiválasztása

Újabb világverseny Füreden

Szerző: | 2014-09-21.

A nyílt vízi felnőtt úszó világkupának ad otthont jövő nyáron a város.

A házigazda jogot a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA ítélte oda Fürednek – tájékoztatta Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke az MTI-t. A MÚSZ első embere, aki a FINA egyik alelnöke is, elmondta, hogy a szeptember első hetében rendezett junior nyílt vízi vb-nek köszönhető az újabb sportdiplomáciai elismerés, miután a FINA rendkívül sikeresnek minősítette a füredi korosztályos csúcsesemény lebonyolítását. Már közvetlenül a viadal után a FINA illetékeseivel elvi megállapodás született: a város jövőre bekapcsolódhat a világkupa-rendezők sorába, ezt igazolta vissza most hivatalosan is a világszövetség.

– A FINA-világkupának eddig egyetlen európai állomása volt, a portugáliai Setúbal, most viszont már Balatonfüred is részévé vált a nyolc állomásosra bővült, több kontinenst érintő sorozatnak – mondta Gyárfás Tamás, aki hozzátette, hogy a női és férfi 10 kilométeren, vagyis az olimpiai távon rendezendő viadalt 2015. június 22-én rendezik meg. – Ez lesz a kazanyi felnőtt világbajnokság előtt az utolsó megméretés – emelte ki további jelentőségét a füredi eseménynek, amelyet az idei junior világbajnokság előtt két Európa Kupa-futam előzött meg, 2013-ban és 2014-ben.

A MÚSZ elnöke hozzátette: a magyar úszók jól szerepelnek a szakágban, hiszen Risztov Éva 2012-es londoni olimpiai aranyérme után az idén augusztusban, a berlini Európa-bajnokságon 10 kilométeren, ugyanitt Olasz Anna 25 kilométeren zárt ezüsttel, a füredi junior vb-n pedig két első és egy harmadik hellyel rukkoltak ki a magyar versenyzők.

MTI/balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
Június 26
  • 26
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004