Oldal kiválasztása

A médiaérzékeny Jókai

Szerző: | 2014-12-08.

Író leszek semmi más címmel kétnapos irodalmi konferenciát rendeztek Jókai Mór munkásságáról a városban. Mitől friss ma is ez a sokoldalú, több műfajban egyaránt sikeres alkotó?

 

– Jókai korának egyik legkorszerűbb irodalmára volt, bátran használta a korabeli médiumokat. Felismerte, hogy a napi sajtóban való megjelenés előnyére válhat az irodalomnak, egymást követő epizódokat közölt, ezzel sokat tett a regény illetve az olvasás népszerűsítéséért. A mai televíziós sorozatok tőle tanulták, hol és hogyan kell abbahagyni egy történet mesélését úgy, hogy másnap is kíváncsiak legyünk a folytatásra. Nem egy poros szerzőről van tehát szó – nyilatkozta korábban a balatonfured.hu-nak Hansági Ágnes, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, aki szerint az életmű kutatóit ma talán Jókai médiaérzékenysége érdekli leginkább.

A konferencián a Jókai-kutatás legnagyobb szaktekintélye, a Herder-díjas Fried István professzor is tartott előadást, a tanácskozás célja az volt, hogy a Jókaival kapcsolatos kutatások legújabb eredményei beépülhessenek a tanárképzésbe, később pedig eljussanak a szélesebb nyilvánossághoz.

A konferenciáról a Füred tévé tudósítása itt látható.

A Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelv-, Irodalom- és Kultúratudományi Intézete és a Tempevölgy folyóirat szervezte tudományos tanácskozáson a Magyar Tudományos Akadémia valamint négy egyetem is képviselte magát.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
Szeptember

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004