Oldal kiválasztása

Öbölátúszás újdonságokkal

Szerző: | 2015-03-18.

Július közepén rendezik meg az I Love Balaton Öbölátúszást. Idén Füred lesz a célpont.

Július 19-én (pótidőpont: augusztus 2.) rendezik meg ebben az évben a hagyományos öbölátúszást, amelynek a rajtja ezúttal a tihanyi Hajóállomás strandjáról lesz. A mezőny a füredi Marina Hotel strandjára érkezik – jelentették be sajtótájékoztatón a rendezvény szervezői.

A húsz éves múltra visszatekintő rendezvényt az ilovebalaton.hu kft. saját munkatársakkal, saját forrásból rendezi meg. Szándékuk szerint új impulzust adnak az eseménynek, jó szervezéssel és megfelelő szakmai háttérrel újból igazán népszerűvé szeretnék tenni a versenyt, mindezt úgy, hogy nem változtatnak a korábbi nevezési díjakon.
Ígéretük szerint megújítják a versenyt, jobb kiszolgálást biztosítanak az indulóknak, lesz szervezett utaztatás, és biztonságosabbá teszik a Balatonban kijelölt pályát is.

A versenyzőknek több táv leúszására lesz lehetősége, ezáltal kisgyermekes családok is indulhatnak az Öbölátúszáson. A hagyományos 3600 méteres táv mellett lesz 1500 illetve 800 méteres szakasz is.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004