Oldal kiválasztása

Tele a part – Sokan szurkolnak a vébén

Szerző: | 2017-07-16.

A világverseny második napján, vasárnap is rengetegen voltak kíváncsiak az úszókra. Tele volt a sétány, a móló, akik nem fértek fel a lelátókra, azok a kivetítőkön követték az eseményeket.

Megteltek a lelátók, sokan a helyszínen akartak jegyet váltani, de azok már reggelre elfogytak, így csak a későbbi napokra lehetett belépőt kapni. A sétány és a Vitorlás tér is megtelt, többen a mólószárról igyekeztek belesni a versenyre.

Többen a Kisfaludy színpadon elhelyezett ledfalon kísérték figyelemmel a versenyt, voltak, akik inkább a vízre telepített kivetítőket lesték a rácsokon keresztül.
Úgy tűnik sokan választották a grasszálással egybekötött szurkolást a strandolás helyett, hiszen folyamatosan hömpölygött a tömeg a móló és az Esterházy strand között. Egyaránt népszerűek voltak a lovasrendőrök, a tömegben sétáló vizes vébé kabalafigurák és persze a Hello Hungary felirat a Vitorlás téren, ahol majdnem mindenki megállt egy fotóra.

Fotógaléria, katt a kis képre.

 

Ezúttal 62 női versenyző ugrott a Balatonba, köztük Olasz Anna és  Sömenek Katalin, hogy leússza a tíz kilométert. A nézői tribünnél minden egyes fordulónál nagy ováció fogadta az úszókat, többen különböző utasításokat is bekiabáltak a versenyzőknek, persze ebből aligha hallottak bármit is. A több, mint kétórás verseny komoly fizikai és mentális próbatétel volt, néhány versenyző, edzője vállán sírta ki magát.

Végül a címvédő francia Aurélie Muller győzött a nyíltvízi úszók női 10 kilométeres versenyében, Olasz Anna nyolcadik lett, Sömenek Katalin a 27.

– Tartottam magam az előzetes tervekhez, jól koncentráltam, elégedett vagyok a nyolcadik hellyel – summázta a versenyt Olasz Anna.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004