Oldal kiválasztása

Olimpiai bajnokok gálamérkőzése

Szerző: | 2017-08-03.

Olimpiai bajnok vízilabdázók játszottak bemutató mérkőzést a Balatonban. A lelátók teljesen megteltek, több mint ezren kísérték figyelemmel a klasszisok megmozdulásait.

A Kemény Dénes vezette Millennium nevű együttes olimpiai és világbajnokokból állt. Itt volt Kásás Tamás, Kiss Gergely, Märcz Tamás, Vári Attila, Szécsi Zoltán, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Székely Bulcsú, Varga Tamás, Gergely István, és Varga Zsolt. Már a parton nagy ováció fogadta az egykori játékosokat, labdákra, pólókra, zászlókra osztogattak autogrammokat, a jelenlegi szövetségi kapitányt Märcz Tamást külön megtapsolta a publikum.

Fotógaléria, katt a kis képre.

 

A mérkőzés felvezetéseként előbb a füredi utánpótlás pólósai szálltak vízbe, akik aztán ellenfeleikkel együtt 5 métereseket dobhattak Szécsi Zoltánnak, és Gergely Istvánnak. Nagy üdvrivalgás fogadott minden sikeres dobást, amiből nem is volt hiány, az olimpiai bajnok kapusoknak többször is a hálóból kellett kihalászniuk a labdát.

Kitűnő ötletnek bizonyult, hogy a FINA Világbajnokságra felállított lelátók előtt a Balatonban játszanak egy mérkőzést a masters vb-n a 40 év felettiek kategóriájában induló korábbi nagy bajnokok. Nagy szeretet fogadta a játékosokat, akik nem is okoztak csalódást, a Masters vébén szintén induló, korábbi első ligás pólósokból álló Oázis nevű csapat ellen bravúros gólokat dobtak. Egymást követték a svédcsavarok, az átemelések és a bombagólok. Végül húsz gólt dobtak az olimpiai bajnokok, akiknek csapatába a végén beállt Kemény Dénes kisfia és Varga Zsolt kislánya is. Apa és lánya először játszottak együtt meccset.

A bemutató mérkőzés előtt a helyi szinkronúszók is megmutathatták tudásukat, a parton pedig Kósz Zoltán olimpiai és világbajnok vízilabdázóval, Gujdár Sándor egykori válogatott futball kapussal, Fazekas Nándor több mint kétszázszoros válogatott kézilabdázóval hallhatott beszélgetést a népes publikum.

– Az önkormányzattal együttműködve egy tematikus napot szerveztünk, egyfajta közösségi térré alakítva a vb füredi rendezvényhelyszínét. A szinkronúszást és a vízilabdát akartuk népszerűsíteni, amelyek egyesületi szakosztályok is nálunk – mondta portálunknak Makó István, az eseményt szervező Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club elnöke.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004