Oldal kiválasztása

Műemléki épület és temető újulhat meg

Szerző: | 2018-03-29.

Pályázati pénzből felújítanák a Lóczy Lajos utca 101. és 103. szám alatt található műemléki védelem alatt álló parasztházat illetve rehabilitálnák az egykori Papsoka területén lévő volt zsidó temetőt. Mindkét beruházás szervesen kapcsolódna a településrészek fejlesztéséhez.

Arács központjában álló úgynevezett Békesi házat a Népi építészeti emlékek helyreállítása című pályázat keretében hoznák rendbe. Az épület egyik részében tájházat, másik felében pedig közösségi teret alakítanának ki. A tervek szerint az ingatlan udvara szabadon átjárható lenne, szerves részét képezné az Aranyhíd-sétány és az Arácsi Népház közötti sétaútnak.

A jelenleg lakatlanul álló ingatlant a gyalogos közlekedés észak-déli megnyitása érdekében vásárolta meg még évekkel ezelőtt az önkormányzat. A beruházás a műemléki épület megóvása mellett hozzájárulna az arácsi településrész városképi megújításához is.

20 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető a Népi Építészeti Program keretében, amelynek célja, a veszélyeztetett népi építészeti örökség, a népi műemlékek megóvása, megőrzése, fenntartása.
Sikeres pályázat esetén az önkormányzat 20 millió forint önrészt biztosít a 40 millió forintos beruházáshoz – döntöttek a képviselők.

A képviselő-testület szintén támogatja a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványnak a magyarországi zsidó sírkertek rekonstrukciója és védelmének érdekében kiírt pályázaton való indulást.

Elnyert pályázat esetén az önkormányzat az egykori Papsoka területén lévő volt zsidó temető zöld felületének karbantartását, a megdőlt sírok felállítását, a Holokauszt emlékmű előtti tér rendbetételét, valamint a megdőlt kerítésrészek visszaépítését végezné el.

A pályázat célja az európai kulturális örökség részét képező, Magyarország területén található, jelenleg gondozatlan, elenyészőben lévő zsidó sírkertek, sírhelyek rekonstrukciója, továbbá a kulturális örökség megismerésében, megőrzésében való minél szélesebb társadalmi részvétel ösztönzése. A program keretében maximum 20 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

A fejlesztés jól illeszkedne a Papsoka település egykori területén jelenleg is folyó rehabilitációs tevékenységhez – hangzott el a testületi ülésen.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
Január

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004