Oldal kiválasztása

Vidámság és katarzis – Színházi Fesztivál

Szerző: | 2018-06-29.

Az idei Kisfaludy SZÍNHÁZi Fesztivál alkalmával Balatonfüredre érkezik Kern András, Pálos Hanna és Nagy Ervin is. Lesz vidám, látványos bolondozás a gyerekeknek, és precízen kidolgozott, elgondolkodtató katarzis a régebb óta fiataloknak.

– Kapcsolódva a Családok éve programjaihoz olyan témájú előadásokat válogattunk idén, amik a legkisebbeknek élményt, a szülőknek-nagyszülőknek pedig szórakoztató és elgondolkodtató perceket okozhatnak – fogalmazta meg a rendezőelvet Kéri Kitty, a balatonfüredi Kisfaludy Színház vezetője. – Minden évben fontos a fesztivál szervezése kapcsán, hogy olyan kamara előadásokat – monodrámát vagy kétszemélyes darabot – hozzunk el Füredre, ami nem a nyári limonádék sorába tartozik, hanem valódi, katartikus pillanatokat okoz a nézőknek. Ilyen volt korábban Péterfy-Novák Éva Egy asszony című darabja Tenki Rékával, idén pedig a július 3-ai nyitó előadásunk, a Katona József Színház vendégjátékában látható Lélegezz. A családalapítás és a gyermekvállalás kérdését feszegető előadás rendkívül szép és megrázó.

A július 2-8. között zajló Kisfaludy Színházi Fesztivál teljes programja itt.

Lesz nagyszabású, zenés, humoros mesejáték, színpadon lesz Kern András A Kellékes című monodrámával, amely nagy közönségsiker, Kéri Kitty, Trokán Anna, Rajkai Zoltán és Király Attila pedig Yasmina Reza: Az öldöklés Istene darabját interpretálja.

Kéri Kittyvel készített beszélgetés a város kulturális honlapján olvasható.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
május 08 - május 14
  • 08
    Nincsenek események
  • 09
    Nincsenek események
  • 10

    A Balaton halevő madarai

    17:00 -19:00
    2023.05.10
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Előadás.

  • 11

    Szakáll Norbert Quartet koncert

    19:00 -22:00
    2023.05.11
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Parker Jazz Club.

  • 12

    Városi Borverseny

    10:00 -18:00
    2023.05.12-2023.05.14
    Balatonfüred, Deák Ferenc utca 25.
    Balatonfüred, Deák Ferenc utca 25.

    Borászok megmérettetése.

    Concours d'Elegance

    17:00 -16:00
    2023.05.12-2023.05.14
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Oldtimerek a parton.

  • 13

    Vitorlabontó

    10:00 -12:00
    2023.05.13
    Balatonfüred, Vitorlás tér
    Balatonfüred, Vitorlás tér

    Szezonnyitó ünnepség.

    Kiállítás és képzőművészeti oktatás

    15:00 -19:00
    2023.05.13
    Balatonfüred, Zákonyi Ferenc tér 3-5.
    Balatonfüred, Zákonyi Ferenc tér 3-5.

    Nemes Judit és Apagyi Mária foglalkozása.

    Beszélgetés Geskó Judittal

    16:00 -18:00
    2023.05.13
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Fél évszázad a francia becsületrend mögött.

  • 14

    Szeretlek Balaton

    09:00 -15:00
    2023.05.14
    Balatonfüred, Aranyhíd sétány
    Balatonfüred, Aranyhíd sétány

    Balatoni meditáció.

    Vasárnapi vizit

    16:00 -18:00
    2023.05.14
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Böröcz Bence előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004