Oldal kiválasztása

Elkezdődik az észak-balatoni vasútvonal korszerűsítése

Szerző: | 2018-11-02.

Megkezdődik az Észak-Balatoni vasútvonal fejlesztése. A Szabadbattyán – Tapolca – Keszthely villamos üzem kiépítésének I. ütemében Szabadbattyán – Balatonfüred közötti szakasz újul meg. Az előkészítésre és kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás sikeresen zárult, a szerződés hatálybalépését követően elindultak a munkálatok - adta hírül közleményében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában uniós és hazai forrásból valósul meg, derül ki még a NIF közleményéből.

A korszerűsítésnek köszönhetően korszerű, légkondicionált elektromos motorvonatok is megjelennek majd az északi parton.

A tervezést és kivitelezést is magában foglaló, mintegy nettó 23 milliárd forintos beruházás során a Szabadbattyán és Balatonfüred közti 55 kilométeres vonalszakasz villamosítása mellett Polgárdi, Balatonkenese, Balatonfűzfő és Alsóörs állomásokat átépítik és akadálymentesítik. Ennek keretében az állomásokon cserélik a szükséges kitérőket, 55 centiméter magas peronokat építenek, korszerűsítik az utastájékoztató rendszert és felújítják a térvilágítást.

A közlemény szerint a tervezési feladatok elvégzését követően a látványos kivitelezési munkálatok 2019 őszén kezdődhetnek meg, a teljes fejlesztés körülbelül 2,5 év múlva készül el.

A Szabadbattyán–Balatonfüred közötti szakasz a Szabadbattyán–Tapolca-Keszthely vasúti pálya villamosításának első ütemében újul meg.

Az érintett szakasz forgalmának jelentős hányada a nyári idegenforgalmi szezonban bonyolódik. Miközben egyre népszerűbbek és egyre több időtöltési lehetőséget kínálnak a Balaton északi partján fekvő települések, a nyári hétvégéken nehézkes a megközelítésük a túlzsúfolt autópálya miatt. Ezért nagy szükség van a vasúti közlekedés és járműpark korszerűsítésére. A villamosítás kiépítése azért is fontos, mert Balatonfüred bonyolítja le az északi parton a legnagyobb utasforgalmat.

A tervek szerint 2019-ben megérkeznek az első Stadler gyártmányú emeletes motorvonatok a MÁV-Starthoz, így nem kizárt, hogy ezeket a 600 ülőhelyes járműveket is bevetik majd a zsúfolt nyári hétvégi forgalomban, ha elkészült a vasútvonal fejlesztése.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004