Oldal kiválasztása

Elkezdődik a felső városrész rehabilitációja

Szerző: | 2019-12-16.

Folytatódnak a városi fejlesztések, elkezdődhet mintegy egyhektáros területen a felső városrész rehabilitációja is – hangzott el a közmeghallgatáson.

Jövő év elején megnyílik a teljesen felújított és átépített városi könyvtár, új kiállítóhelyekkel bővül a város. Elkezdődik a Brázay strand területének fejlesztése, ahol száz méteres partszakasszal, mintegy egy hektáros területen közpark lesz, és várhatóan tavasszal elkezdődhet a város egyik legimpozánsabb, műemléki épületének, az Esterházy kastélynak a felújítása is.

A kemping előtti területen új sétány létesül, amely egészen a szénsavas forrásokig vezet majd, felújítják a kemping főbejáratát is, és megoldódik a Pálóczi Horváth Ádám utca közlekedése is, itt új gyalog-, és kerékpárút épül.

Már zajlanak a felső városrész rehabilitációjának előkészületei, a kiviteli tervek készen vannak, egyetlen kivétellel minden, a beruházásban érintett ingatlan önkormányzati tulajdonba került. Ez lesz az év legjobban várt és egyben legjelentősebb beruházása.
A fejlesztésről itt írtunk bővebben.

Három milliárd forint pályázati forrást nyert a város, az egykori Huray utcai piac területén, egy négyezer négyzetméteres konferencia központ építésére. A fejlesztés csak abban az esetben kezdődhet el, ha az ingatlanon jelenleg működő 250 parkolót ki tudja váltani az önkormányzat, erre pályázatot nyújtottak be.

A Füred TV felvétele a közmeghallgatásról.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004